Az NH Hotelt 2009 októberétől magyar igazgató irányítja, Weinraub Róbert foglalta el a távozó Alexander Fischer székét. A szállodai szakembernek feltettünk néhány kérdést szakmai tapasztalataival kapcsolatban.
Horacsek Barbara
Best of Budapest online | 2009. december 9.
Hogyan került a szállodaiparba? Miért pont ezt a szakmát választotta?
Egy olyan időben/rendszerben nőttem fel, ahol az elegáns szállodákban csak külföldiek szállhattak meg, a helyieket (ha valamilyen csoda folytán bejutottak) kinézték, és ahogy ez lenni szokott, a tiltott dolgok kíváncsivá teszik a serdülő fiatalokat. Aztán változott a rendszer és alkalmam nyílt betekinteni egy nagy szálloda életébe. Fantasztikus volt! Annyira megtetszett a szállodai hangulat - emberek jöttek mentek, mosolyogtak, beszélgettek, elegánsan öltözött személyzet állt a rendelkezésükre. Akkor úgy döntöttem, hogy ha egy mód lesz rá, én egy ilyen szállodában fogok dolgozni. Azóta eltelt több mint 20 év. Eddigi pályafutása alatt merre fordult meg?
Romániában, Izraelben és az elmúlt 12 évben pedig Magyarországon dolgoztam. Romániában Marosvásárhelyen és a Fekete Tenger partján, Izraelben pedig Haifán dolgoztam különböző szállodákban. Magyarországon az Accor csapatát erősítettem leginkább a Novotel márkánál- Budapesten és Székesfehérváron - de 2,5 évig dolgoztam a Mercure Budapest Koronában, illetve egy évet a Danubiusnál a Hilton Budapestben töltöttem. Idén októbertől az NH Budapest szállodát vezetem.
Ön dolgozott már vidéki és budapesti szállodákban is. Hogyan fogalmazná meg a különbséget a vidéken, illetve a Budapesten működő szállodák között?
Tulajdonképpen lényeges különbségről nem beszélhetünk. Az új szállodákat, Budapesten és vidéken egyaránt a legújabb trendek szerint tervezik, építik és rendezik be. ”Hardware” szempontból jó szállodákat építenek. Az egyetlen dolog, ami megkülönböztetheti egyik szállodát a másiktól, szerintem az emberi tényező és erre már kevésbé figyelnek. Amennyiben a személyzet vendég centrikus és megfelelően képzett, akkor a szolgáltatás minősége is jó. Ilyen szempontból nézve, találunk jó és kevésbé jó szállodákat Budapesten és vidéken is.
Ön külföldön is dolgozott a szállodaiparban. Mi az, amit hazahozott, vagy amit szívesen bevezetne itthon az NH Hotelben a külföldön tapasztaltakból?
Erre a kérdésre nehezen tudok válaszolni, de örülök neki. Ma Magyarországon sok szállodát üzemeltetnek világszínvonalon és egyre több szakember tér haza külföldön megszerzett tapasztalattal. Természetesen mindig lehet egymástól tanulni, de eget rengető újdonságokat már nem lehet bevezetni.
Mi a legnagyobb kihívás a jelenlegi munkájában?
Mint minden szállodát minket is érintett a gazdasági válság. A legnagyobb kihívás megőrizni ill növelni piaci részesedésünket. Ennek érdekében hagyományos szállodai szolgáltatásaink skáláját bővítjük olyan módon, hogy azok hozzáadott értéket képviseljenek vendégeink számára.
Mi az, ami a szakma mellett szól, és mi az, ami ellene?
Ez a szakma színes. Minden nap különbözik az előzőtől. Minden nap új és más feladat elé állít, ezért nem lehet megunni. Mi szállodások, akkor dolgozunk, amikor mások szórakoznak. Ez sok elégtétellel jár, de ugyanakkor sok lemondással is.
Új igazgató az NH Hotel élén