Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Lordi-koncert március 23-án a Barba Negrában

2024. március 15.

Ismét Budapesten lép fel a Lordi. A világhírű finn szörnymetál csapat legfrissebb, Screem Writers Guild című lemezét március 23-án mutatja be a Barba Negrában - közölte a szervező Livesounds csütörtökön.

    Immár tizennyolc éve annak, hogy a Lordi nevét egész Európában megismerték, köszönhetően annak, hogy a csapat Athénban Hard Rock Hallelujah című dalával megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.
    Mr. Lordi nemrég egy interjúban elmondta: bár hosszú évekig nagyon zavarta, hogy időről időre erről az egy versenyről kérdezik, mostanra megbékélt ezzel.
    "Oké, igazából büszke vagyok arra, hogy mi is része vagyunk az Eurovízió történelmének, és fordítva. Akárhogy is nézem, a zenekar ismertsége sokkal kisebb lenne enélkül az egy TV-szereplés nélkül. Abszolút nem bántam meg, hiszen semmi rosszat nem tudok elmondani az Eurovízióról. A problémát csak az okozta, hogy hosszú éveken át rengeteg olyan emberrel, újságíróval találkoztunk, aki szinte semmit sem tudott rólunk, leszámítva ezt az egy szereplést" - idézte a közlemény a frontember, alapító Mr. Lordit (Tomi Putaansuu-t).
    A zenekar - Mr. Lordi (ének), Kone (gitár), Hiisi (basszusgitár), Hella (billentyűs hangszerek) és Mana (dob) - 1996-ban alakult, a bemutatkozó, 2002-es Get Heavy című album 66 ezer példányban kelt el csak Finnországban. A 2006-os The Arockalypse az eurovíziós sikerre építve már 350 ezer példányban fogyott, Németországban is aranylemez lett, 2007-ben a zenekar eljutott Japánba és az Egyesült Államokba.
    Mr. Lordi szülővárosában, a lappföldi Rovaniemiben teret neveztek el a Lordiról. 2008-ban Mr. Lordi egy másik régi álma is teljesült, amikor elkészült a banda saját horrorfilmje Dark Floors címmel. A 4,3 millió dolláros költségvetésű mozi Finnország egyik legnagyobb filmes produkcióinak egyike volt.
    A Lordi már ötször járt Budapesten: 2009-ben és egy évvel később a Petőfi Csarnokban, 2013-ban, 2016-ban és 2018-ban a Barba Negrában volt a koncert.
    A március 23-i esten a Barba Negrában az előzenekar a német-olasz heavy metál csapat, az All For Metal lesz.

 

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO