Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Benéztünk egy koccintásra az újpesti BorVíkendre

Szeptember 8-10. között rendezték meg a hatodik BorVíkendet Újpesten. Az esemény sokat fejlődött az elmúlt években, mi is kilátogattunk, hogy végigkóstoljuk az idei kínálatot.

    Szeptember 8-án, pénteken este indult az Újpesti BorVíkend. A Szent István téren már 17 órától jazzes dallamokkal hangolódhattak az eseményre a kiérkezők. A rendezvény hivatalos megnyitójára este 20:00-kor került sor, ahol az egybegyűlteket Dr. Trippon Norbert, Újpest alpolgármestere köszöntötte. Kiemelte, hogy az újpestiek nem idegenek egymásnak, és minden alkalmat megragadnak a találkozásra, ilyen esemény ez a mai is. A jó magyar borok - mértékkel fogyasztva- pedig még oldottabbá és jobb hangulatúvá teszik a találkozásokat és a beszélgetéseket.

    A rendezvény növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy míg 2018-ban csupán tíz kiállító indult, az idei hatodik BorVíkenden már harminc hazai borászat kínálta borait. Ebből tíz borászat pedig idén először vett részt az újpesti eseményen. Jelen volt többek között standjával az Anonym Pince, a Bárdos Pincészet, a Pálffy Szőlőbirtok és Pince, a Kovács Nimród Winery és még sokan mások. Nőtt a rendezvény terülte, ezzel együtt pedig a látogatók száma is, hiszen idén mintegy 10 ezer fő vett részt a borfesztiválon. Újdonsága az is az idei évnek, hogy a fesztivál egy komplett streetfood udvart alakított ki 8 gasztro kiállítóval. Az édesszájúak és a hagyományos ízeket kedvelők is megtalálták a fogukra való falatokat. Kóstolhattunk különböző feltéttel dödöllét, a Zalai Dödölle jóvoltából, a Szittya Pita kemencében sült finomságait, vagy a Kékesi Sajtműhely különlegességeit ízlelhettük meg. Desszertként waffle-t vagy kürtőskalácsot is választhattunk, illetve, nem csak a hasunkat, hanem a szemünket is kényeztethettük a Királyi Marcipán kézműves édességeivel, ami ízre és látványra is magával ragadó volt.

    A szombati nap fényét a Bem táncegyüttes emelte, majd sor került a közös koccintásra is. Mint minden évben, most is megszavazhatta a közönség az Újpest Város Borát, kezdetét vette tehát a szavazás. Este pedig újra a jazzé és a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep.

    A vasárnap a családoknak kedvezett a „gyerekszüret” programmal, körhintával, arcfestéssel és Lovagvár Vurstlival. Délután pedig Kalap Jakab húzta a legkisebbek talpa alá valót. Majd az Ékszer Balettiskola előadását nézhették meg, ez után pedig Tompeti és Barátai érkeztek meg hozzájuk egy jóhangulatú koncerttel. A borudvarban a hegedűt is a jazz szolgálatába állította a Follow the Violin. A szavazás is a végére ért, az idei győztes az egri pincékből került ki, ami nem más lett, mint a Havas & Timár Pincészet Franom 2019 elnevezésű bora.

     Az idei BorVíkend után mindannyian jobb kedéllyel indulunk az őszbe. Sok szőlő beérik, míg újra koccinthatunk majd 2024-ben a Szent István téren, de mi biztosan jövőre is itt leszünk!

 

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO