Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Őszinte borok

2020. szeptember 18.

Néhány kivételes burgundiai, burgenlandi és ausztrál borásznál töltöttem a gyakorlatomat az egyetem után. Megdöbbentő volt, amit pinot noir, syrah vagy épp blaufränkisch kapcsán a palackba tettek. Eltért attól, amiről évekig tanultam, amilyen borokat itthon kóstoltam” – mondja ifj. Heimann Zoltán, aki – miután több éven át édesanyja, Heimann Ágnes mellett készítette a borokat a család szekszárdi pincészetében – 2018-ban vette át hivatalosan a borászat irányítását. Ezek után nem is várt elképzelései megvalósítására, a 2018-as szüret terméséből hat új bort készített el, amelyek nemcsak koncepciójukban és stílusukban tértek el a korábbi Heimann-boroktól, hanem új borcsaládként jelentek meg a piacon. „Ha össze kellene foglalnom a stílus lényegét, arról van szó, hogy két helyi szőlőfajtát állítunk a középpontba: a kadarkát és a kékfrankost. Ezekben az a közös, hogy testükkel, beltartalmukkal, alkoholfokukkal nem tudnak versenyre kelni a cabernet-kel, merlot-kal, viszont egyedi és termőhelyet kifejezni tudó gyümölcsösség jellemző rájuk. Nem akartam az adottságaikat megtagadni, hanem épp karakterük lényegét szerettem volna őszintén kifejezni a Heimann & Fiai borcsaládban” – határozza meg a fiatal borász a kiindulópontot. Ahelyett, hogy minél testesebbre, hordósabbra, tömörebbre formálták volna őket, lemondtak a nagyság ilyen értelmű megjelenítéséről. Ezzel pedig elengedték az olyan eszközöket, mint a késői szüret és az elhúzódó hordós érlelés. A fókusz átkerült a legjobb termőhelyekre, klónokra, az optimális érettségre, és amiről a fogyasztók körében kevesebb szó esik: az erjesztésre. „Azzal, hogy egész fürtök és így egész bogyók kerültek a kádba, elhúzódott az erjedés, és egyedibb, kifejezőbb gyümölcsös ízek váltak meghatározóvá a borban. Mindezt tovább gazdagította a kocsány különleges, leveles ízvilága. Mivel mindkét szőlőfajta fő erényének ezeket a szőlőből származó illat- és ízanyagokat tartjuk, fontos volt, hogy később az érlelés során ezek az értékek ne vesszenek el. Ezért rövidebb hordós érlelést alkalmaztunk, de volt olyan tétel is, amelyik amforába került.

A szekszárdi pincészet idén mutatta be hattagú borcsaládját. A sorba két kadarka és négy kékfrankos került. A Szekszárd Kadarka és Kékfrankos mellett a többi tétel dűlőszelekció a Porkoláb-völgyből, a Baranya-völgyből és a Bati-Keresztről. A sor legmagasabbra pozícionált darabja, a Szívem Kékfrankos erényét a több mint ötvenéves, 1967-ben telepített kékfrankosültetvény adja, amely a szőlőtőkék koránál fogva bír saját karakterrel, anélkül azonban, hogy eltávolodna a borsor többi tagjától.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO