Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Hol és hogyan borozzunk?

2015. július 28.

A bor ízét befolyásoló tényezőkből rengeteget tudnánk felsorolni, de az, hogy a környezet, ahol épp borozgatunk, szintén meghatározó lehet, eddig nem sok embernek jutott eszébe.

Német kutatók álltak elő az ötlettel, és természetesen ki is próbálták. Tesztalanyaik egy pohár rizlinget kaptak, majd más-más színekkel megvilágított szobákban ültették le őket. Az eredmény a következő lett: a bort édesebbnek érezték a vörös szobában, mint a fehérben vagy zöldben. A piros és a kék szobában lévő emberek többsége árban is magasabbra pozícionálta ugyanazt a palack bort…"Azt már tudjuk, hogy az ital színe az ízét is befolyásolhatja – mondta Dr. Daniel Oberfeld-Twistel a Mainzi Johannes Gutenberg Egyetemről. – De a helyiség megvilágítása is nagy szerepet játszik abban, hogy milyennek érezzük a bor ízét, még akkor is, ha ez nem változtatja meg a pohárban látható színt " Korábban kutatók azt is megállapították, hogy a bort jobban élvezzük bizonyos zenék hallgatása közben. Aurelio Montes chilei borász elmondta, mikor Chardonnay-t iszik az "Atomic-ot" hallgatja Blondie-tól, a Merlot pedig Otis Redding számának, a “Sitting on the Dock of the Bay” hallgatása közben az igazi.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO