Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

WAMP x V4

2018. november 16.

November utolsó vasárnapján a Millenáris B csarnokában egy, a Nemzetközi Visegrádi Alappal közösen szervezett projekt eredményeképpen rendkívül izgalmas vásárra számíthatnak a dizájnrajongók. A hazai tehetségek mellett ugyanis a régió közel negyven alkotója is bemutatkozhat Budapesten. A lengyel, szlovák és cseh kiállítók szakmai partnereink segítségével válogatott, hazájukban elismert tervezők így a vásárban garantáltan a V4 legjobbjaival találkozhatunk.

Színek, formák, részletek – kizárólag rád szabva

A Bosis 2010 óta tervez és gyárt teljesen egyedi darabokat a vidámabb és kényelmesebb hétköznapokért. Minden ruha nagy szeretettel és élvezettel készül a műhelyben a szezonális kollekció tagjaként, de saját elképzeléseidet is könnyedén textilbe álmodhatod: te megmondod, mit szeretnél, a bosis pedig elkészíti, hogy olyan ruhatárad lehessen, melynek egy darabja sem fog szembe jönni az utcán. Ilyen szürke időben igazi felüdülés a Bosis új kollekciója. Csupa színes, vidám darab: pulcsik, ruhák, dzsekik, amik nem csak szépek, de melegek is. Szuper választás réteges öltözködéshez, szabadtéri programokhoz, sportoláshoz.

Történetek, mesék, titkok és álmok

A Mellow egy szlovák márka, mely illusztrált, alakos párnákat és egyéb textil kiegészítőket foglal magába. A termékeket Macho Adrian rajzművész páratlan illusztrációi és dizájnja teszik egyedivé, figyelembe véve a funkcionalitás megtartását és a használat örömét. Az összes termék Szlovákiában, saját műhelyükben készül a környező országokból származó alapanyagokból, ezen felül ÖKO-TEX STANDARD 100 tanúsítvánnyal rendelkeznek, tehát a késztermék egészségre káros anyagokat nem tartalmaz.

Vissza a természethez

A Viaplant saját fejlesztésű, használati mintaoltalommal rendelkező, növényi összetételű innovatív anyag, amit különféle design tárgyak készítésére használnak fel. A Viaplant fejlesztése során újragondolták a városi zöldfelületek fenntartása során keletkezett növényi részek hasznosítását. Olyan növényi részeket - leveleket és virágzatokat - alkalmaznak, amelyeknek a megújulási ideje egy év vagy annál kevesebb. A különleges gyártási eljárásnak köszönhetően a növények megőrzik színüket és természetes karakterüket. Gondos válogatással egy egyedülálló esztétikai értékekkel bíró kreatív burkolóanyag jön így létre, a természet adta változatosságot mindennapjaink tárgykultúrájába öntve.

Az LSTN Magyarország hangtechnikai termékei igazi fából, alumíniumból és vegán bőrből készülnek. Ezek nem egyszerű szórakoztató elektronikai termékek, hanem divatkiegészítők. Ráadásul az LSTN minden eladott termék árából nemes célt támogat világszerte; halláskárosultakon segít a Starkey Hearing Alapítvány közreműködésével.

A Hónap tervezője novemberben: Kontur Fashion

Kontur Réka a Magyar Iparművészeti Egyetemen végzett. Egyedi kézműves technikával készíti bőrtáska- és kiegészítő kollekcióit. A finom bőrből készült kiegészítőket két fő vonal jellemzi, egyrészt a kézzel készült áttört felületű bőr tárgyak: ugyanannak a motívumnak a variációi jelennek meg táskákon, nyakékeken, karkötőkön és fülbevalókon, másrészt egy letisztult vonalú, fonott vagy csíkokra vágott ékszer és táska kollekció.

Bővebb infó

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO