Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Vulkanikus Borok Fesztiválja

2022. augusztus 17.

A Vulkanikus Borok Fesztiválja egy hagyományteremtő és egyben hagyományőrző gyöngyöspatai rendezvény, mely elsősorban a helyi borok különlegességére, s ezzel együtt a helyi kulturális értékekre szeretné felhívni a figyelmet augusztus utolsó hétvégéjén (aug. 26-27-28.)

A fesztivál idén hatodjára kerül megrendezésre, és az évenkénti sikereken, de főképpen a tavalyi élmények alapján felbuzdulva 2022-ben egy egész hétvégét ölelnek fel időben a programok.

Pénteken szakmai programokkal és koncertekkel nyit a fesztivál.

Szombaton már délelőtt 11 órától kezdetét veszi a forgatag, maga a Vulkanikus Borok Fesztiválja, ahol a szervező pincészetek – a Kárpát-medence területéről, szintén vulkanikus területeken gazdálkodó vendégborászokkal karöltve – várják a látogatókat.

Ám a Hétsoros Pincefaluban, mely a rendezvény állandó helyszíne, apró kis helyi, úgymond „házi” borászatok is kitárják pincéjük ajtaját a vendégek előtt, s kínálják őket a nagykereskedelemben nem kapható boraikkal, palóc ételeikkel.

A Vulkanikus Borok Fesztiváljának kísérőrendezvénye a Gyöngyöspatai Pincepörköltfőző Verseny, mely jellegében nem, csak nevében különül el előbbitől. A versenyre bárki nevezhet a fesztivál délelőttjén az úgynevezett Tulipános Háznál, ahonnan a zsűri körbe-körbe járva kóstolja és értékeli a pincék előtt, a szabad ég alatt készülő, bográcsban rotyogó ételeket. 

Vasárnap palóc reggelivel és palackos vásárlási lehetőséggel várják a kiállító borászok a vendégeket.

Az esemény főszervezője: Gyöngyöspata Város Önkormányzata.

Az esemény részleteiről itt olvashat.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO