Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Változatos programokkal várja a vadvilág napján a Fővárosi Állatkert a látogatókat

2023. február 27.

Látványetetésekkel, állattréningekkel, játékos ismeretterjesztő programokkal, valamint gyerekeknek és tanulmányi csoportoknak szóló belépési kedvezményekkel várja a látogatókat március 3-án, a vadvilág napján a Fővárosi Állat- és Növénykert.

    Az ENSZ kezdeményezésére minden évben március 3-án tartják szerte a világban a vadvilág napját, amely a vadvilágra és a fennmaradását fenyegető veszélyekre hívja fel a figyelmet.
    1973-ban március 3-án írták alá a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó úgynevezett washingtoni egyezményt (CITES), aminek az idei évben ünnepelik az 50. évfordulóját.
    Az alkalomból a budapesti állatkertben 14 állomáson várják a látogatókat. A Jane Goodall Intézet például "főemlősmentő állomással" települ ki az emberszabásúak házához, az Agrárminisztérium pedig azt mutatja be, hogyan segíti már ötven éve a washingtoni egyezmény a veszélyeztetett fajok védelmét. Más állomásokon kézbe vehető "állati alkatrészekkel", a beporzókkal, az ízeltlábúakkal vagy az állatkertben zajló vadállatmentő munkával lehet megismerkedni.
    Délelőtt 10 és délután 2 között 11 látványetetés és állatbemutató várja az érdeklődőket, egyebek mellett a sörényes hangyászoknál, a perzsa leopárdoknál és a szibériai tigriseknél, valamint a gorilláknál, a keáknál, az oroszlánfókáknál, a zsiráfoknál, a rákosi viperáknál, a tarvarjaknál, az elefántoknál és a Cápasuliban.
    A változatos programok mellett az állatkert belépési kedvezménnyel is készül elsősorban tanulmányi csoportoknak és azoknak a 18 éven aluli látogatóknak, akik állatos vagy növényes arcfestéssel, állatos maszkkal, álarccal vagy plüssállattal érkeznek.
    A városligeti intézmény több partnerszervezettel együttműködve szervezi a programokat. A partnerek között van az Agrárminisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztálya, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Herman Ottó Intézet, illetve a Vadonleső program, a Jane Goodall Intézet, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a környezeti neveléssel foglalkozó Farkaskölykök Ifjúsági Egyesület.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO