Az európai kocsmák, bárok, kávézók és tavernák mára önálló vonzerővel bíró úti célokká váltak a HEINEKEN legújabb kutatása szerint: jelentősen befolyásolják az embereket abban, hová utaznak és mennyi időt töltenek ott. Eközben a turizmusra gyakorolt hatásuk fontos szerepet játszik Európa gazdaságában, valamint kihatnak a kontinens kulturális életére is.
A turisták több mint harmada kifejezetten azért látogat el egy adott városrészbe, hogy kipróbáljon egy helyi vendéglátóhelyet, és ötből egy utazó meg is hosszabbítja a tartózkodását emiatt.
Évente közel 2,5 milliárd eurót költenek kizárólag HEINEKEN sörökre a turisták, ami napi szinten csaknem kétmillió megvásárolt sört jelent. Ez önmagában is jelzi a vendéglátás-fókuszú turizmus gazdasági jelentőségét.
Saját bevallásuk szerint az utazók kifejezetten keresik a helyiek által látogatott vendéglátóhelyeket, hogy valódi képet kaphassanak egy-egy desztinációról.
A HEINEKEN a Magnum Photos nemzetközi fotóügynökséggel együttműködve 11 olyan vendéglátóhelyen keresztül mutatja be Európát, amelyek a mindennapi élet szerves részét képezik a helyiek számára.
Mára Európa vendéglátóhelyei is az utazások fontos szereplőivé váltak: a látogatókat az adott városrészbe csábítva, egy pohár hideg sör mellett adnak képet egy környék mindennapjairól és a helyiek életéből.
A helyi bárok és kocsmák nagyban befolyásolják, hogy a turisták milyen úti célokat választanak, mely városrészeket fedezik fel, és mennyi ideig maradnak ott – derül ki Európa vezető sörgyártója, a HEINEKEN legújabb kutatásából. A megkérdezettek több mint egyharmada (35%) nyilatkozott úgy, hogy kifejezetten egy helyi bár miatt keresett fel egy adott környéket, miközben minden ötödik válaszadó meg is hosszabbította az utazását emiatt.
Az európai vendéglátóipari és idegenforgalmi szektorban régóta jelen levő HEINEKEN rávilágít, milyen meghatározó szerepet töltenek be a vendéglátóhelyek az úti célok arculatának formálásában, a látogatói élmények alakításában és a helyi közösségek életében. A megállapítást egy új gazdasági elemzés is alátámasztja, amely szerint a turizmushoz köthetően a HEINEKEN sörportfóliójára fordított kiadások értéke évente közel 2,5 milliárd eurót tesz ki, és a vállalat teljes GDP-hozzájárulásának 7 százalékát adja. A kiadások jelentős része kocsmákban és bárokban realizálódik, ami jól mutatja, milyen fontos szerepet töltenek be ezek a vendéglátóhelyek Európa turizmusában.
Az európai életmód a világ minden tájáról vonzza a turistákat, akik évente összesen mintegy 828 milliárd eurót költenek el a kontinensen. A kocsmák, bárok, kávézók és tavernák a turisztikai élmény fókuszában állnak: ablakot nyitnak a látogatóknak a helyiek életére, miközben Európa-szerte hozzájárulnak a vállalkozások és munkahelyek fenntartásához.
Egy úti cél valódi megismerése sok turista számára szorosan összefügg azoknak a vendéglátóhelyeknek a felfedezésével, ahol a helyiek élik a mindennapjaikat. A válaszadók közel háromnegyede (73%) egyetértett azzal az állítással, hogy jobban megérthetünk egy helyet, ha időt töltünk azokban a terekben, ahol a valódi társasági élet zajlik. Legyen szó egy nyüzsgő londoni kocsmáról, egy amszterdami csatornaparti kávézóról vagy egy családi üzemeltetésű tavernáról Dél-Európában, ezek a helyek valami olyasmit kínálnak, ami egyre keresettebb az utazók körében: lehetőséget adnak arra, hogy közvetlen közelről pillanthassanak be az ottaniak életébe.
A turisták több mint háromnegyede (77%) nyilatkozott úgy, hogy legutóbbi európai nyaralása során többször is felkeresett helyi vendéglátóhelyeket. Ez is jól mutatja, milyen fontos szerepet töltenek be ezek a helyszínek az emlékezetes élmények megszületésében, valamint abban, hogy a látogatók közelebb kerüljenek azokhoz a falvakhoz és városokhoz, amelyeket felkeresnek.
Ezek a közösségi terek olyasmit rejtenek magukban, aminek az értékét nehéz volna pénzben kifejezni: ez pedig nem más, mint a társas kapcsolódás. A válaszadók közel háromnegyede (74%) egyetért azzal, hogy ezek a helyek olyan tartalmas személyes találkozásokra adnak lehetőséget, amelyeket máshol nehéz volna ilyen intenzitással megélni. Több mint felük (52%) elegyedett már beszélgetésbe utazása során olyan emberrel egy-egy vendéglátóhelyen, akit korábban nem ismert.
„A turizmus rendkívül fontos Európa számára, és a virágzó kocsmák, bárok, kávézók és tavernák mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a városok, illetve az egyes városrészek vonzó úti célok legyenek. Bekötik a látogatókat helyi közösségek véráramába, támogatják a vendéglátóipari vállalkozásokat és munkahelyeket, valamint remek indokot adnak az embereknek arra, hogy a hagyományos turistaútvonalakon túlra is elmerészkedjenek. Az értékük nem csupán gazdasági: ezek azok a terek, amelyekben az utazók első kézből tapasztalhatják meg a helyi életet – megismerhetnek embereket, felfedezhetik a környék kultúráját, és egy közösség részévé válhatnak, ha csak egyetlen estére is. Ezt az átfogó hatást ünnepli az Europe's Living Rooms projekt, miközben persze nem feledkezünk meg arról sem, hogy a sör és a vendéglátás milyen pozitív szerepet tölt be Európa életében” – mondta Glenn Caton, a The HEINEKEN Company európai elnöke.
A HEINEKEN és a Magnum Photos bemutatja: Europe's Living Rooms
Hogy méltóképpen megünnepelje a kutatási eredmények mögött álló embereket és helyszíneket, a HEINEKEN a Magnum Photos fotóügynökséggel együttműködve létrehozta az 'Europe’s Living Rooms' (Európa nappalijai) című fotósorozatot, amely 11 európai kocsmát és bárt mutat be.
Az Európai Sörhónap alkalmából közzétett sorozat a közkedvelt szórakozóhelyeken keresztül vázolja fel, milyen közegekben zajlik Európa-szerte a mindennapi élet, miközben megörökíti azokat az embereket, szokásokat és spontán pillanatokat, akik és amelyek miatt ezek a helyszínek a helyi közösségek és az odalátogatók számára is kiemelten fontosak.
A Magnum Photos fotósai által készített sorozat a turizmus egy gyakran háttérbe szoruló oldalát mutatja be. Újragondolja, mit is jelent az, ha valaki valóban megismeri Európát: olyan helyszíneket sorakoztat fel, ahol az utazók és a helyiek találkozhatnak egymással, ahol beszélgetések szövődnek, és felejthetetlen emlékek születnek.
Munka után összeverődő tömeg a The Devonshire Arms előtt, a Soho szívében. Holland csatorna partján találkozó baráti társaságok. Madridi futballszurkolók, akik együtt élik át egy mérkőzés örömeit és csalódásait. A fotók egytől egyig olyan helyeket mutatnak be, amelyek fontos szerepet játszanak abban, hogy Európa városai és úti céljai sajátos karaktert kapjanak.
„Nagyon közel állt hozzánk ez a projekt. A Magnum fotósai Európa-szerte tizenegy bár életében merültek el, hogy ne csupán magukat a helyszíneket örökítsék meg, hanem azokat az embereket is, akik igazán karakteressé teszik azokat: legyen szó arról a törzsvendégről, aki húsz éve ugyanazon a széken ül, egy minden este ugyanúgy elhangzó koccintásról, vagy egy futballszurkolói rigmusról, amely egy csapattás kovácsolja az egymás számára addig idegen embereket. Ezek azok a részletek, amelyek mellett az átutazók gyakran észrevétlenül elhaladnak. Ahhoz, hogy megértsük Európa ezen ’nappalijait’, időt kell szánnunk arra, hogy valódi kapcsolat alakulhasson ki köztünk és a helyszínek között. A dokumentarista fotográfia képes megragadni valami olyat, amire más médiumok nem alkalmasak: nem csupán illusztrál egy helyszínt, hanem tanúként is jelen van. A HEINEKEN-nel való együttműködés révén ezek a felvételek hitelesen mutatják be, hogyan élnek és hogyan kapcsolódnak egymáshoz az emberek Európában” – mondta Marine Mérindol, a Magnum Photos operatív igazgatója.