Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Több mint száz csapat jelentkezett a harcsapaprikás-főző fesztiválra Tiszacsegén

2026. szeptember 04.

Több mint száz csapat jelentkezett a tiszacsegei harcsapaprikás-főző fesztiválra; az eseményt a tiszacsegei halászcsárda mellett tartják a Tisza-parton, szombaton - ismertette Nagy Sándor csárdatulajdonos szerdán sajtótájékoztatón a helyszínen.

    Nagy Sándor elmondta: minden versenyző csapat térítésmentesen kap 2-2 kilogramm filézett harcsát az étel elkészítéséhez. A csárda is kitelepül egy konyhasátorral, ahol kedvezményesen kínálják majd - a versenyen kívül főzött - halászlét, harcsapaprikást és sülthalat, miközben a csárda is teljes kapacitással üzemel a találkozó napján - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a nap folyamán mintegy 15 mázsa halat dolgoznak fel.

    A csárdatulajdonos azt is elmondta, mind a két nyári nagyrendezvényüknek - a halászlé, illetve a harcsapaprikás-főző fesztiválnak - az elsődleges célja a halfogyasztás népszerűsítése.

    A főzés közben utcazenészek szórakoztatják majd a Tisza-partra látogatókat, délután pedig a vízparti színpadon művészeti csoportok mutatkoznak be - mondta Nagy Sándor, kiemelve, hogy a csegei Tisza-parton kirakodóvásárt is rendeznek szeptember 5-én, ahol mások mellett Nádudvarról, Hortobágyról és Mezőkövesdről érkező kézművesek kínálják majd portékáikat.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO