Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Szombaton lesz a Gyermekvasút napja

2024. április 12.

Szombaton kisvasúti nappal ünnepli alapításának 76. évfordulóját a budapesti Gyermekvasút; a hűvösvölgyi járműtelepen és a széchenyihegyi végállomáson színes programokkal várják az érdeklődőket.

    A Gyermekvasút vonalát 76 évvel ezelőtt, 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen, erre emlékeznek minden évben április második szombatján a kisvasúti nap keretében - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön.
    A szombati rendezvényen 10-től 16 óráig várják az érdeklődőket a Gyermekvasút hűvösvölgyi járműtelepén. A nyílt napra ellátogató gyerekek nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban, a szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.
    A vontatási telepen járműbemutatók is lesznek: kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a gyerekek felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra, az Mk48-as mozdonyokra és a lillafüredi motorkocsira, de ki lehet próbálni a kézihajtányt is.
    A Gyermekvasút járműparkjának a forgalomban szinte soha nem látható tagjai, más különleges járművek, teherkocsik és az Mk49-es mozdony is felsorakozik a tárolóvágányokon.
    A vonatok mellett a BKV Ikarus 60 típusú nosztalgiabusza is várja az érdeklődőket. Hűvösvölgy állomáson a Gyermekvasút Múzeuma, valamint a fogadóparkban lévő egykori mozgólépcső gépházában a modellező szakkör kiállítása is nyitva tart.
    A vasútvonal kezdőpontján, Széchenyihegy állomáson, ahol 1948 áprilisában az építkezés megkezdődött, a "motorszín" épületben a Gyermekvasút 75 évfordulójára berendezett kiállítás ismét megnyitja kapuját: a tárgyi emlékeken kívül két nosztalgiajármű, a kis szalonkocsi és a postakocsi is megtekinthető a csarnokban - a kisvasúti nap alkalmából mindkét kocsiban korhű, az eredeti funkciót bemutató berendezés fogadja a látogatókat.
    A Gyermekvasút vonatai Hűvösvölgy és Széchenyihegy között a megszokott tavaszi menetrend szerint járnak: a hagyományos személyvonatok 40-50 percenként indulnak a két végállomásról és a teljes vonalon kétszer közlekedik a gőzvontatású nosztalgiavonat is.
    Egy frissen felújított jármű is a kisvasúti napon áll forgalomba először: az egyik piros festésű debreceni kocsi tér vissza az utasok szolgálatába, utasterében a kerékpárok és babakocsik, szánkók elhelyezésére is kényelmes szabad tér áll rendelkezésre - emelik ki a közleményben.
    Mint írják, a kisvasúti nap alkalmából tartott járműbemutatón szereplő mozdonyok nemcsak a vontatási telepen sorakoznak fel, hanem betétjáratokon Hűvösvölgy és a Szépjuhászné között külön díjszabással próbaköröket is tesznek az érdeklődőkkel, így közlekedik majd vonat zöld C50-es mozdonnyal, a lillafüredi motorkocsival és Mk48-as mozdonnyal is.
    A programról további információ a Gyermekvasút honlapján érhető el.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO