Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Sziget, újra a régi fényében

2023. május 09.

Számos területen megújulás jellemzi az idei Szigetet, így a látványvilág, a vendéglátás, a fenntarthatóság terén vagy a kényelmi szolgáltatások sorában.

Néhány programhelyszín helyet vált, néhány új köntöst kap. Ami marad, az a kihagyhatatlan Sziget-feeling és a programok változatossága, a műfaji sokszínűség jegyében.

„A Sziget a kezdetek óta folyamatosan szépült, fejlődött, évről évre különböző területeken hozott újításokat. Azonban - a két év kihagyás után - tavaly már annak is örültünk, hogy sikerült túlélni a - sokakat el is lehetetlenítő, több fronton támadó nehézségeket” – kezdte a 2023-as Sziget hagyományos „nagy” sajtótájékoztatóját Kádár Tamás , a fesztivál főszervezője. „Idén azonban újra fejlődési pályára állunk, ami számos területen markánsan érzékelhető lesz” – hozta a jó hírt a főszervező.

Kádár kiemelte, hogy lényegesen látványosabb lesz a Sziget, több helyszín új dizájnt kap, és a hang- és fénytechnikájuk is fejlődik. Visszatér a rendkívül népszerű és nemzetközi szinten is egyedi Art Of Freedom, lenyűgöző alkotásaival, látványos térinstallációk vizuális erejével színesítve a Sziget izgalmas világát. A Sziget immár ikonikusnak számító K- hídján 2022-ben felújítási munkákat végeztek, így idén már remélhetőleg lehetséges lesz, hogy a fővárossal egyeztetve, újra díszbe boruljon a Szabadság Szigetére vezető híd. Jelentős fejlesztés idén, hogy a vendégterekből eltűnnek a mobil WC-k, helyüket vízöblítéses konténerblokkok veszik át. Ezek a blokkok nem csupán funkciójukban nyújtanak magasabb szintű kényelmi szolgáltatást, de látványvilágukban is illeszkednek a Sziget színes forgatagába.

A Sziget a vendéglátás terén is új arcát mutatja az idén. Kádár elmondta, hogy a fesztivál területén kialakított blokkokban, ú.n. food courtokban nagy hangsúlyt fektetnek a kényelmi szolgáltatásokra is. A gazdag hazai kínálat mellett – a hagyományos „fesztiválételeken” túl - a Sziget partnerei lesznek ismert és kedvelt éttermek és büfék is - bővül a nemzetközi kínálat, és a speciális étrendet követők is elérhetik a nekik megfelelő ételeket. A főszervező elmondta: úgy határozták meg az árakat, hogy a fesztivál nem lehet drágább a fővárosban megtalálható hasonló kínálatnál. „Mindemellett minden vendéglátóhelynek a kínálatában lennie kell minimum egy ú.n. „budget food”-nak, aminek maximalizált ára 2.500 Ft lesz” – mondta a főszervező. A food courtok üzemeltetésében kiemelt szempont a fenntarthatóság is: a vendéglátósok ennek megfelelően használhatnak étkészletet, csomagolóanyagot, alapanyagot és nagy figyelmet fordítanak az energiatakarékos megoldásokra és a hulladékgyűjtés módjára is.

Tovább folyik a fesztivál „zöldítése” más területeken is. Egyrészt minimalizálják a robbanómotoros közlekedési eszközök használatát, a legszükségesebb ilyen járműveken kívül a Szigeten dolgozók is csak elektromos vagy emberi erővel hajtott járművel közlekedhetnek. „Alapvetésünk, hogy a különböző járművek a lehető legkisebb mértékben zavarják a fesztiválozókat” – tette hozzá Kádár Tamás, ennek érdekében idén egy új közlekedési tervet is készítettek a Sziget idejére.

A vendégélményt fokozzák a Szigeten kialakított VIP helyszínek, melynek élménye tavalytól a látogatók számára is elérhető. A megvásárolható VIP jegyek egyszerre 4 VIP-szektorba is belépést engednek, amiket a Nagyszínpad, a Mastercard FreeDome, a Ticketswap Colosseum és a Party Aréna mellett alakítanak ki.

Szintén a vendégélményt javítják a Sziget területén kialakított, különböző szolgáltatásokat nyújtó kempingek. Alapvetően a két napnál hosszabb időre érkezők a Sziget egész – erre engedélyezett – területén felállíthatják a sátraikat, de aki ennél többre vágyik, azt várja a Siesta Kemping a Sziget észak-nyugati részén, ahonnan csak egy lépés a Sziget Beach by Tanqueray, de árnyas helyszínt nyújt a bejárathoz közeli Park Kemping is. A fesztivál keleti területén terül el a Sziget Ville, telepített szállásokkal, a Karaván Kempingbe pedig saját lakókocsikkal lehet érkezni. A Podpadopolis egy különleges kempingfalu, amely a hagyományos sátrak egy kiváló alternatívája, különböző szolgáltatásokkal. A Szigeten a legkülönbözőbb előre telepített szállások vehetők igénybe, amelyek mind remek alternatívát kínálnak a magunkkal hozott (és sokszor a fesztivál területén hagyott) sátrak helyett.

Továbbra is a K-híd utáni belső területen lesz a Sziget bejárata és megmarad a tavaly bevezetett beengedő rendszer, illetve a kiengedés menete, melynek okán gyorsabb és biztonságosabb a nagy koncertekre érkezők távozása. „Tavaly három teltházas vagy közel teltházas napunk is volt, az akkor bevezetett rendszer jól vizsgázott. Idén szintén számítunk kiemelkedő napokra, immár a tavalyi pozitív tapasztalatok birtokában” – mondta a főszervező.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO