Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Szeptember 29. - a kávé világnapja

2023. szeptember 29.

Szeptember 29-én van a kávé világnapja. A kávét több mint kétezer éve ismeri az emberiség, ennyi idő alatt pedig sokat változtak, és változnak máig is a kávéfogyasztási szokásaink.

     Minden napra jut világnap, így szeptember 29-re is, amikor nem mást ünneplünk, mint a kávét. Amiben semmi meglepő nincsen, hiszen a kávézás tradíciója jó rég óta itt van velünk. Ha pedig fogyasztjuk, nem túlzás azt mondani, hogy az első dolog, ami reggel eszünkbe jut, hogy aztán minden más is eszünkbe juthasson.

    Élénkítő hatását már több mint kétezer évvel ezelőtt felfedezte az emberiség, noha a fent maradt történetek szerint kezdetben nem itták, hanem ették, és gyógyszerként használták. Aztán a 15. században jemeni szerzetesek konyhájáról került ki és innen zarándokok vitték magukkal, így jutott el Mekkába és Medinába és terjedt el a Közel-Keleten, később megjelent Arábiában és Egyiptomban is. A 16. században pedig már európai leírásokban is megtaláljuk. Érdekes, hogy az európai gyarmattartó birodalmak juttatták el a kávét és a termesztést Brazíliába, és így vált Brazília napjaink legnagyobb kávétermesztőjévé.

    Ahogyan az emberiség változik, úgy változnak szokásai is, ez alól pedig a kávézási szokás sem kivétel.  Mára divattá vált kávéfogyasztónak lenni. Ahhoz azonban, hogy a kávézás terén képen tudjunk maradni, nem árt ismernünk néhány érvényben lévő kávé fogyasztási trendet. Ebből osztunk meg most néhányat.

Fiatalabb kávéfogyasztók

    Ma már a fiatalabb generáció is kávézik. A mai huszonévesek nem kifejezetten a klasszikus értelemben vett kávét keresik, mint inkább a kávé alapú italokat, szívesen isszák a kávét jéggel, shake-ként, vagy fagylalttal kombinálva.

Lefőzési eljárások  

    A kávé lefőzésének eljárásai is folyamatos kísérletezés tárgyát képezik. Az egyik legtrendibb és rohamléptekben terjedő eljárás az ún. cold brew kávé egy olyan módszer, ahol a kávét 12-24 órán át hideg vízzel áztatjuk. Ebben a folyamatban a hideg víz lassan kioldja a kávé ízét és esszenciáját. A különlegessége abban rejlik, hogy nem érintkezik forró vízzel, így másfajta kémiai folyamatok zajlanak le a kávé elkészítése során, amelyek egyedi ízvilágot eredményeznek. A cold brew a forró kávé édesebb, lágyabb, kevésbé keserű változata. A Nitro Cold Brew elkészítése során először is hozzáadjuk a kávéhoz a titokzatos elemet, a nitrogént. Bár első pillantásra furcsának tűnhet, de ez az összetevő játszik kulcsfontosságú szerepet az ital megalkotásában. A nitrogén hozzáadása során apró gázbuborékok keletkeznek a kávéban, amik nem csak látványosak, de lényegesen megváltoztatják az ital textúráját és ízét is.

Kávé és önkifejezés

    Ahogy a fogyasztók számára egyre fontosabb az önkifejezés, úgy lesz egyre fontosabb a kávéban is a „saját kávé” megkreálása, új alkotók és ízek összekeverése, erre pedig a kávézóknak és a forgalmazóknak is nyitottnak kell lenniük.

Tejmentes tejek

    Töretlen a tejmentes tej használata a kávéhoz, ez a trend harmonizál az egészségesebb életmód iránti növekvő érdeklődéssel, amely már évek óta markánsan jelen van. Kávézók és kávézóláncok széleskörűen kínálnak már növényi alapú tejet, például zab- vagy szójatejet. A kínálat e téren még most is fejlődőben van. Megjelentek a különböző növényi tejből előállított ízesített tejszínhabok is.

Kávés finomságok

    Népszerűbbé váltak a kávés desszertek is, klasszikus értelemben a kávét csészében képzeljük el, de a kávézók repertoárjában egyre inkább fellelhetők a Tiramisu, Espresso Panna Cotta, kávémuffin, kávés bonbonok, kávéöntetű sütemények, kávémilkshake.

A vajas kávé

    A vajas kávé népszerű trend, melyet hírességek és profi sportolók is kedvelnek. Egy evőkanál vaj hozzáadása erősítheti a koffein hatását és kiemelheti a kávé természetes tápanyagait. Emellett étvágycsökkentőként is szolgálhat.

Fenntarthatóság

    A kávét forgalmazó cégek egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra, valamint a kávékészítés folyamataiban részt vevő emberekre, a kávézókat és a gyártókat is jobb színben tűnteti fel, ha valamilyen formában ezt kommunikálják magukról. Így egyre inkább megjelennek a kézműves kávék is.

A régi és az új együtt

    A kávékészítésnek mindenféle régi és új alternatívája megfér egymás mellett a kávézókban és otthon is. Így aztán a modern kávégépektől a kotyogós kávéfőzőig minden felsorakozik a bárokban, a boltok polcain, és az otthonainkban is. Az újabb eljárások nem szorítják ki napjainkban a már megszokottakat. Mindenki kedvére dönthet, hogy a napszakhoz, hangulathoz mérten melyik eljárással készített kávét fogyassza.  

Az élmény

    Megváltozott az is, amit a kávéfogyasztás színtereitől vár a fogyasztó, a kávézók enteriőr design trendjei teljesen lefedik a vendéglátóhelyekét, a kényelem lett a prioritás és a természetes fény. A kis asztalok helyett már családi méretű asztalokat használnak, minél hangulatosabb környezetben. Egyre népszerűbbek az állatbarát kávézók, vagy tematikusan berendezettek. Egyre több kávézó rendez kóstoló eseményeket, ahol a helyi kávérajongók megismerhetik az új kávékínálatot. Ez nemcsak az élvezetüket szolgálja, de az üzleteknek is lehetőséget nyújt a népszerűségük növelésére. Egyre élénkebb az úgynevezett „kávé turizmus” is, amikor nem is a kávé, mint inkább az elfogyasztás élménye kerül a fókuszba, ezért a fiatalok nem feltétlenül a legjobb kávét keresik amikor elindulnak, hanem a leghangulatosabb környezetet, ahol azt elfogyaszthatják, és persze fényképezhetik is.

Egészségtudatosság

    Az egészségtudatos élelmiszerek és italok trendje már régóta jelen van a kultúrában, ez alól a kávé sem lehet kivétel. Egyre jobban kiemelik az antioxidánsok és más egészséget elősegítő tápanyagok fontosságát a kávékészítés tekintetében is.  Néhány márka még extra összetevőkkel is gazdagítja termékeit az egészség előmozdítása érdekében.

Kávékonzervek

    A kávémárkák egyre másra hozzák létre csomagolt palackozott „konzerv” kávéikat is, ami a mindennapi élet helyzeteire reagálva lehetővé teszi a kávé gyors, praktikus és sorban állás nélküli elfogyasztását.

Különleges keverékek

   Míg régebben úgy tartották, hogy a legjobb kávé a legjobb minőségű, egyszersült babokból származik, ma egyre népszerűbbek a baristák által különböző babokból létrehozott keverékek is.

Energiahatékonyan

    Mint minden más területen itt is megjelenik trendként az energiahatékonyság, Ez a tendencia sokféle formát ölthet, mint például a mikrokávézók térhódítását, a környezetbarát eszközök elterjedését a kávézás során, és az egyszer használatos kávétermékek csökkentését, amelyek kevesebb hulladékot generálnak.

Házhoz rendelés

    Trend a különböző kávébabok rendelése is, ezt már a járványidőszak előre mozdította, remek mód, hogy a fogyasztók különleges kávébabokat vagy keverékeket próbálhassanak ki. Hiszen a legtöbb ember a kávét még mindig otthon fogyasztja.

     A világnap kapcsán megvizsgálva a kávéfogyasztás legújabb trendjeit, világossá válik, hogy a kávé több, mint pusztán egy ital. A kávé egy életstílus, egy kultúra és egy folyamatosan változó élmény. Miközben különböző módokon készítjük és élvezzük, a kávé mindig az inspiráció forrása marad.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO