Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Ötven séf, ötven történet a 10. Electrolux Gourmet Fesztiválon

2020. március 09.

Május 21. és 24. között az ország legjobb fővárosi és vidéki éttermei, cukrászdái, borászatai, bárjai sorakoznak fel a 10. Electrolux Gourmet Fesztiválon, a már megszokott helyszínen, a Millenárison, a korábbinál is nagyobb területen. Idén az “örökség” jegyében ötven séf, az ország legismertebb szakemberei készítik el a számukra legkedvesebb ételeket a hazai gasztrokultúra legkedveltebb rendezvényén, az Electrolux Gourmet Fesztiválon.

A korábbi évek étel- és alapanyag-tematikái után idén a szervezők egy kulcsszót, az “örökséget” választották a fesztivál központi témájának, azzal a céllal, hogy az emblematikus fogásaik mellett a kiállító éttermek séfjei személyes ízeket, ételeket, izgalmas történeteket vegyenek majd elő. “Úgy gondoltuk, hogy a jubileumi év jó alkalom arra, hogy a kiállító éttermek séfjei saját történeteikkel is gazdagítsák a fesztivált. Az idei témával az ő emlékeikre, szakmai örökségükre koncentrálunk. Reményeim szerint ez minden eddiginél sokszínűbb és különlegesebb fesztiválmenüt eredményez, amely a nagyközönség számára is új élményeket jelent majd” - tette hozzá Nemes Richárd, a rendezvény főszervezője.

2020-ban már tizedik alkalommal rendezik meg a Gourmet Fesztivált. “Tíz éve azzal a céllal vettük át és újítottuk meg a korábban Budai Gourmet néven elindult fesztivált, hogy minél teljesebb képet adjunk a minőségi gasztronómia látványosan fejlődő világáról. Az elképzelésünk az volt, hogy elérhetőbbé tesszük, közelebb hozzuk a fogyasztókhoz a "gasztroforradalom" éllovasait, azáltal, hogy végre egy helyen megkóstolhatjuk Magyarország legjobb konyháit. Aztán évről évre igyekeztünk mindig tovább fejleszteni a rendezvényt, ennek érdekében például folyamatosan bővítettük a résztvevők körét. Mindig meghívtuk az újonnan nyitó csúcséttermeket is, de megpróbáltunk nem csupán éttermekben gondolkodni, így a látogató megtalálhatja nálunk például a legjobb borászatokat, pálinkafőzdéket és cukrászatokat is. Gyakorlatilag mára a Gourmet Fesztivál egy teljes körképet tud nyújtani a hazai gasztrokultúráról”- mondta el Gerendai Károly.

Az idei Gourmet-n a séfek szinte együtt töltik a fesztivál négy napját az igényes gasztronómia több tízezer rajongójával, és az éttermeikből és tévéműsorokból ismert ikonok közül a színpadon is bemutatót tartanak olyan sztárok, mint Rácz Jenő, Wolf András, Mizsei János, Bíró Lajos, és az Anyukám mondta éttermet jegyző Dudás testvérek. A színpadon ezúttal is Mautner Zsófi és Jókuti András lesznek a házigazdák, akik többek között olyan ínyenceket is vendégül látnak, mint Dragomán György író, Hajós András énekes, humorista, Pásztor Anna előadóművész és Sváby András műsorvezető, producer. A bemutatókon túl workshopok és gyerekfoglalkozások is helyet kapnak a programban, a felnőtteket pedig egy izgalmas új, szabadtéri helyszín, a Tűzhely várja majd, eddig nem tapasztalt közösségi élménnyel. A Gourmet-nak otthont adó Millenáris, az egykori Ganz-telep helyén, igazi kultúrtörténeti örökség, ami idén megújult külsővel és tartalommal várja majd a fesztivál vendégeit. A teljesen új, 2,5 hektáros park résszel, függő híddal, tóval gazdagodott Millenárison a pihenni és feltöltődni vágyók is megtalálhatják a számításukat, hiszen a kibővített multifunkcionális térben folyamatosan programokkal, előadásokkal várják az érdeklődőket.

Az Electrolux hatodik éve kiemelt támogatója és résztvevője a fesztiválnak, ám idén újabb szintre lép az együttműködés, immár névadó szponzorként jelenik meg az Electrolux a rangos hazai gasztroeseményen. “A beépíthető termékek és a konyhai készülékek a kezdetektől fontos szerepet töltöttek be a kínálatunkban és a kommunkációnkban egyaránt. Az Electrolux elsőként jelent meg gőzsütőkkel és még számos új technológiával a háztartási készülék piacon. Hiszünk abban, hogy a Gourmet Fesztiválra kilátogatók a mindennapjainkban is fontosnak tartják a minőségi gasztronómiát, a fenntarható étkezést, ezért idéntől már nem csak a színpadon, az Electrolux- pavilonban és a Workshop-okon találkozhatnak a márkával, hanem egy átfogóbb jelenléttel szeretnénk őket megszólítani“ – mondta Medveczki Erika, az Electrolux marketing vezetője.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO