Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Október 19-én rajtol a 26. Csabai Kolbászfesztivál

2023. október 09.

Október 19-22. között 26. alkalommal rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált a CsabaParkban, ahol fellép többek közt a Halott Pénz, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Boban Markovic és Azahriah is - közölték a szervezők.

    A fesztivál legnagyobb attrakcióinak évről évre a különböző gyúróversenyek számítanak, amelyekre összesen ezernél is több csapatot várnak.
    Hégelyné Győrfi Ilona, a rendezvény programigazgatója elmondta, a csütörtöki nyitónapon - amikor egész nap ingyenes a belépés -, az óvodások és általános iskolások töltenek kolbászt. Száz csapat számára ingyenessé tették a versenyen az indulást, ezeket a helyeket már lefoglalták.
    Aznap - amikor a csarnokban megnyílik a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállítás és vásár - az ünnepélyes megnyitó keretében adják át a nemzetközi szárazkolbászverseny díjait. Tavaly száznál többet neveztek, a szervezők idén is hasonló számú kolbász beérkezését várják.
    Pénteken a középiskolások és az egyetemisták gyúrnak, az 50 ingyenes asztalt már jó előre lefoglalták. Szombaton tartják a nemzetközi kolbászgyúró versenyt; vasárnap pedig a nyugdíjas klubok, egyesületek, civil szervezetek, nagycsaládosok és hátránnyal élők támogatott gyúróversenyét rendezik meg.
    Vasárnap a mangalica kerül a középpontba, Hégely Sándor fesztiváligazgató ugyanis úgy véli, a mangalica méltánytalanul szorult egy időben háttérbe, a Csabai Kolbászfesztivál pedig felvállalta ennek az értékes húsú, szalonnájú, az egészségtudatos táplálkozásban fontos szerepet játszó fajtának a bemutatását, népszerűsítését.
    A versenyek zsűrielnöke Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke lesz. A fesztivál történetében először az óvodások és általános iskolások versenyén saját korosztályukból is lesznek zsűritagok. Prohászka Béla hangsúlyozta, a zsűri értékeli majd a kolbászkészítés folyamatát, a nyerskolbász esztétikai megjelenését, a megsütött kolbász ízét, állagát, az asztal dekorációját.
    A töltöttkáposzta-főző versenyen vasárnap, a zárónapon a szabadtéri színpad előtti téren főnek majd bográcsokban a disznótorok elmaradhatatlan ételei - közölték a szervezők.
    Hozzátették, a disznóvágás sem hiányozhat a programból, a Csabai Kolbászklub segítségével csütörtökön egy, pénteken és szombaton kettő, vasárnap pedig ismét egy hízót dolgoznak fel a fesztiváli sátornál. A vendégek végigkísérhetik a feldolgozás menetét, a kolbász- és egyéb disznótoros ételek elkészítését, és kóstolhatnak is az elkészült ételekből.
    Színes lesz a fellépők névsora is: koncertet ad mások mellett a Halott Pénz, Dzsúdló, Fásy Ádám és a Gypsy Kings Experience, Rúzsa Magdi, Boban Markovic, a Neoton Família és Azahriah.
    A  rendezvény részletes programja itt tekinthető meg.

 

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO