November 20. és 24. között újra látható John Adams Nixon Kínában című operája az Eiffel Műhelyházban. A történelmi esemény mögött az emberi kapcsolatokat és két eltérő kultúra találkozását vizsgáló mű Almási-Tóth András rendezésében három alkalommal látható.
A darab Szemerédy Károly, Kolonits Klára, Szemenyei János és Rácz Rita főszereplésével tér vissza, a Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát Vajda Gergely vezényli.
Mint írták, Richard Nixon amerikai elnök 1972-es pekingi látogatása a hidegháború történetének meghatározó eseménye volt. John Adams és Alice Goodman szövegíró operája a diplomáciai találkozó dokumentált mozzanataiból kiindulva fokozatosan tárja fel a két vezető és feleségeik személyes világát. A hivatalos tárgyalások és fogadások mellett a szereplők emlékei, vágyai és bizonytalanságai is helyet kapnak a történetben, amely az egymástól idegen világnézetek együttélésének lehetőségeire is rákérdez - áll az ismertetőben.
Az 1987-ben bemutatott opera zenéjében a minimalizmus ismétlődő motívumai nagyoperai léptékkel és dzsesszes hangzásokkal találkoznak. A Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor) élén a magyarországi bemutatóhoz hasonlóan Vajda Gergely irányítja a zenei megvalósítást. John Adams muzsikájában a klasszikus zenei hagyomány és az amerikai populáris kultúra hatásai egyaránt megjelennek, a szimfonikus együttes színeit szintetizátor és öt szaxofon gazdagítja - emelték ki.
A 2024 szeptemberében bemutatott produkció az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnokának különleges tereit is bevonja a történetmesélésbe. Almási-Tóth András rendezésében a több helyszínen kibontakozó cselekmény, a vetítések, a tömegjelenetek és táncbetétek látványos operashow-ként mutatják be az eseményeket.
A pop-art világát is megidéző előadás díszlet-, világítás- és videótervezője Sebastian Hannak, jelmeztervezője Márton Richárd, mozgástervezője Lázár Eszter, a filmeket Czeglédi Zsombor készítette.
Az őszi előadásokon Richard Nixont Szemerédy Károly, feleségét, Pat Nixont Kolonits Klára alakítja. Mao Ce-tung szerepében Szemenyei János mutatkozik be, Csiang Csinget, Mao feleségét Rácz Rita formálja meg. Csou En-laj kínai miniszterelnökként Azat Malik, Henry Kissingerként Kovács István látható, Mao három titkárnőjét Kiss Diána Ivett, Fürjes Anna Csenge és Sahakyan Lusine személyesíti meg.
A Nixon Kínában november 20-án, 22-én és 24-én 18 óra 30 perctől látható az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnokában, angol nyelven, magyar és angol felirattal.