Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Nemzetközi portugieserszemlét és borkóstolót rendeznek Siklóson és Pécsen

2023. április 06.

Kilencedik alkalommal rendezik meg a fajta népszerűsítésére hivatott Portugieser du Monde nemzetközi borversenyt, illetve kóstolófesztivált április 14-én és 15-én Siklóson és Pécsen.

    2013-ban a Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin első alkalommal szervezte meg a fajtára fókuszáló Portugieser Du Monde borversenyt. Akkor még kizárólag villányi portugieserek kerülhettek be a tematikus kóstolóba, majd következő évben már nemzetközivé bővült a mezőny.
    A borverseny azért kiemelkedően fontos, mert a portugieser, azaz kékoportó szőlőfajta és a belőle készült borok ugyan a közép-európai borkultúra szerves részei, ennek ellenére nagyon sok borvidék a fennmaradásáért és fejlődéséért küzd.
    Az idei - a siklósi vár lovagtermében zajló - versenyre hét országból érkeztek nevezések. A megmérettetés keretében több mint hetven bort kóstol meg a nemzetközi zsűri, amelyben kilenc ország borszakértői foglalnak helyet.
    Az ítészek négy kategóriában - fiatal és évjáratos, házasított és különleges portugieserek közül - választanak majd bajnokokat, míg a verseny másnapján Pécsen a nagyközönség is megkóstolhatja a nevezett italok nagy részét. A Dóm Kőtárban 24 standon több mint harminc pincészet mintegy hetven bora várja az érdeklődőket.
    A baranyai vármegyeszékhelyen április 15-én a Magyar Bor Nagydíj 2022-es győztesei is bemutatják a Magyar Borszakírók Köre szerinti legjobb magyar borokat.
    Az eseményekről további részletek itt olvashatók.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO