Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Nemzetközi fellépők várják az érdeklődőket "A zene éjszakáján"

2023. november 11.

Immár hetedik alkalommal telnek meg klasszikus zenével Budapest felkapott kávézói, pubjai "A zene éjszakája" elnevezésű programon, november 16-án. A főváros 150. születésnapja alkalmából a fellépők köre idén először nemzetközivé válik - közölte a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) pénteken.

    Mint írják, a BFZ zenészeihez a Zeneakadémia nemzetközi hallgatói és a partnerországok követségei által szervezett fiatal külföldi művészek is csatlakoznak.
    A zene éjszakájának ingyenes minikoncertjei a Duna mindkét oldalán várják a közönséget az ősz legkötetlenebb komolyzenei eseményén. Tucatnyi helyszínre költözik majd be a zene nemcsak a belvárosban, hanem külsőbb kerületekben is. A fesztelen hangulatú minihangversenyek késő délután kezdődnek és egyes helyszíneken akár éjfélig is tartanak - olvasható a közleményben.
    Kiemelik, hogy "A zene éjszakája" idén színesebb programot kínál, mint valaha, ugyanis a világ minden tájáról érkeznek zenei formációk az alkalmi színpadokra, a megidézett zeneszerzők sora pedig Haydntől Philip Glassig ível.
    A Három Holló közönsége az este folyamán megismerheti többek között a charú nevű kolumbiai hangszert, vagy hallgathat egy japán hegedű-zongora duót, amint Schubertet és César Franckot ad elő. A Lumenben egy horvát zongorista Chopint játszik, majd a program egy észt, Costa Rica-i, kazah hármas Stravinsky-produkciójával folytatódik.
    A Szatyor Bárban a BFZ egyik hatos formációja kelta zenével szórakoztat, a KEG Sörházba kitelepülő BFZ-kvartett pedig a jazz szellemét idézi meg Gershwinnel, Cole Porterrel és Astor Piazzolával. A zene éjszakájának utolsó minikoncertje a Turbinában kezdődik pontban éjfélkor, már november 17-én, így a BFZ fúvósszextettje adja Budapest 150. születésnapjának első ünnepi koncertjét - olvasható a összegzésben.
    A részvétel minden helyszínen ingyenes, de a szervezők közlése szerint érdemes mihamarabb asztalt foglalni. A sokszínű események szervezője a Budapest Brand és a BP150 Projektiroda, a Fesztiválzenekar ezúttal művészeti partnerként csatlakozik a rendezvényhez - írják.
    A koncertek programja helyszín szerint itt tekinthető meg.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO