Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Mesterségek Ünnepe - Csehország és a népi parasztkonyha lesz idén a középpontban

2023. augusztus 07.

Csehország lesz az idei díszvendége, a népi parasztkonyha kellékei pedig a kiemelt témája a Mesterségek Ünnepének, amelyet augusztus 18. és 20. között rendeznek meg a budai Várban.

     A helyszínen mintegy ezer magyar és külföldi kézműves portékáit tekinthetik meg az érdeklődők, és csaknem száz látványműhelyben ki is próbálhatják a mesterségeket - áll a szervezők hétfői közleményében.

    A fesztiválon a legkisebbeket gyerekprogrammal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal várják a budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában, valamint a Szentháromság tértől a Dísz térig.

    Ebben az évben a stráznicei székhelyű Nemzeti Népművészeti Intézettel együttműködve érkeznek majd a fesztiválra a csehországi kézművesek, akiknek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel, többek között szövéssel, kékfestéssel, ütőfakészítéssel, hímzéssel és gyapjúfeldolgozással ismerkedhetnek meg a látogatók. 

    A rendezvény idei kiemelt témája a Petőfi-emlékévhez kapcsolódik, "Befordultam a konyhára." címmel a népi parasztkonyha kellékei kerülnek a fókuszba. Olyan konyhai eszközöket mutatnak be a mesterek, amelyek a mai modern konyhának is hasznos tartozékai lehetnek, mint például fazekas termékek, sütő- és főzőedények, lakás- és konyhatextilek, tárolóedények, valamint vesszőből, csuhéból, gyékényből készült használati tárgyak.

    Idén húsz éve csatlakozott Magyarország az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Egyezményéhez, ezért a rendezvényen kiemelt megjelenést kapnak az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség nemzeti és reprezentatív listájára felkerült mesterségeket képviselő közösségek. Itt mutatkoznak be többek között a kalocsai, matyó és sárközi kézműveshagyományok, a mohácsi busók, a kékfestés és a tojásírás élő hagyománya, a höveji csipke, a szegedi papucs és az úri hímzés.

    Idén is megrendezik a folkTREND! divatbemutatót, amelynek keretében olyan tervezők munkái lesznek láthatók, akik a hagyományos viseleti kultúránkhoz visszanyúlva, a XXI. század igényeinek megfelelő ruha-, és öltözékkiegészítő kollekciókat hoznak létre. Idén ötödik alkalommal lehetett pályázni a kiírásra, a helyszínen pedig a nyertes alkotások lesznek láthatók.

    A zenei programban a Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között a Tatros Együttes, Tímár Sára és zenekara, Lakatos Mónika és a Romengo, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület táncegyüttesei, a Fitos Dezső Társulat, valamint Szalonna és bandája is.     A Hagyományok Háza a Dísz téri Fabatka Porta népi játszótéren bábszínházzal, ölbéli játékokkal, mesemondókkal, gyerekkoncertekkel és tánctanítással, valamint kézműves foglalkozásokkal várja a gyerekeket. A vár területén kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok igyekeznek megteremteni a vásári hangulatot, augusztus 20-án pedig kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO