Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Megnyílt a Csontváry 170 című kiállítás a pécsi Janus Pannonius Múzeum Csontváry Múzeumában

2023. augusztus 08.

Csontváry születésének 170. évfordulója előtt tiszteleg közös kiállításával a Janus Pannonius Múzeum és a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria.

    A két kiállítóhely a festő zseniális alkotásait hozta össze egy mintegy negyven műből álló gyűjteményben, amit a Szépművészetiben három hónapon át tekinthetett meg a nagyközönség. A tárlat most Pécsre érkezett, ahol szintén 3 hónapig, 2023. november 5-ig lesz megtekinthető, az idén 50 éves JPM Csontváry Múzeumban.

    A Szépművészetiben ugyan 1963-ban nyílt már kiállítás Csontváry alkotásaiból, de most először egészül ki a tárlat a JPM Csontváry Múzeum darabjaival is. Az így létrejött közös gyűjtemény révén most együtt tekinthetjük meg Csontváry ikonikus Önarcképét, Magányos cédrusát, a monumentális Taorminai görög színház romjai című festményt, valamint a Nagy Tarpatak a Tátrában képet, továbbá a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban és a Jajcei vízesés alkotásokat.

    A kiállítás kurátori szerepére Nagy András esztétát kérték föl, a Janus Pannonius Múzeum Képző- és Iparművészeti Osztályának vezetőjét.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO