Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Magyarország Tortái 2019-ben: Boldogasszony csipkéje és Kicsi gesztenye

2019. augusztus 01.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére, s a napokban kiderült, melyik torta viselheti egy éven át a kitüntető címet. 

Évről-évre egyre több cukrászda verseng a címért, a nyertes tortát hatalmas érdeklődés kíséri. Magyaros ízvilágú, az ünneppel vagy Magyarországgal összefüggésbe hozható tortákat, recepteket vár az Ipartestület, melyek szigorúan csak természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhatnak. Idén 31 torta közül választott a szakmai zsűri, és kétfordulós értékelés után hirdették ki ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választott ki a zsűri öt tortát, majd újrakóstolták a döntős tortákat és javaslatokat tettek azok tökéletesítésére. A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kellett elkészíteniük a tortákat, melyeket szakmai szempontok alapján pontoztak. Így született meg a győztes, mely idén nem más, mint a Boldogasszony csipkéje, Tóth Norbert, a dunaföldvári Tóth Cukrászda cukrászmesterének alkotása. A tehetséges fiatal cukrász az elmúlt évek döntőinek rendszeres résztvevője, a tavalyi évben bronzérmet nyert.

A Boldogasszony csipkéje a málna népies elnevezése

Ezt a nevet a málna csipkézett leveleiről kapta. A nyertes torta is méltán viseli ezt a nevet, hiszen az összes rétegében megtalálható ez a rendkívüli gyümölcs, melynek ízletessége mellett gyógyhatása is figyelemre méltó, magas vitamintartalma miatt az egyik legegészségesebb gyümölcsünk. Egy torta több, mint hatszáz gramm málnát tartalmaz. Roppanós réteg, málnás áztatóval átitatott piskóta, málnás-fehércsokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert ganache, málna lekvár és málnás meringue alkotják a tortát. A csipkét a torta tetején a citromos, bazsalikomos felvert ganache idézi, melyek közeit málna lekvár tölti ki. Liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue-gekkel és zöldre színezett fehércsokoládé lapkákkal díszítjük. Üde, friss és nagyon gyümölcsös az idei győztes, mely jellegében közelebb áll a hazai tradicionális sütemények világához, készítésének technológiája viszont ötvözi a hagyományt és az új trendeket.

A második helyezett Dezse Gergő Akali meggyes mandulatortája lett a szombathelyi Mészáros Cukrászdából, a harmadik helyen Ipacs Balázs Kékestető tortája végzett a tápiószecsői Hisztéria Cukrászdából. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdeti meg, párhuzamosan a Magyarország Tortája versennyel. Idén Gyuris László, a szegedi A Cappella Cukrászda aranykoszorús cukrászmestere győzött a Kicsi Gesztenye elnevezésű kreációjával.

Kicsi Gesztenye

A torta ízvilágát a gesztenye alapozza meg, melyet a kellemesen savanykás áfonya és a mogyorós ropogós teszi teljessé. Az édesség tetejét cukormentes tejcsokoládé borítja, amit koronaszerűen vesznek körbe a csokoládé ívek. Így a torta a harmonikus, egyedi ízvilágához elegáns küllemet is kapott. A hozzáadott cukor nélkül készült Kicsi Gesztenye szeletenként csupán 14,9 g szénhidrátot és 204 kcal-t tartalmaz, így a cukorbetegek számára jó választás lehet, de mindenkinek ajánljuk, aki ügyel arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit elfogyaszt.

A tortákat augusztus 18-tól lehet megkóstolni országszerte több száz cukrászdában, valamint a Magyar Ízek Utcájában, a budapesti Várkert Bazár területén augusztus 18-20. között. Az árusító cukrászdák listája augusztus 14-től itt elérhető, a lista várhatóan augusztus 18-ig napról napra bővülni fog. A torták minőségének védelme érdekében az idei évtől mindkét recept csak az év végétől lesz nyilvános, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO