Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Mágikus éj, varázslatos programok - Múzeumok Éjszakája Szent Iván éjjelén

2018. június 20.

Június 23-án, Szent Iván napján rendezik meg Magyarország legnépszerűbb kulturális eseményét, a Múzeumok Éjszakáját, amikor is több ezer programmal várják a közgyűjtemények az érdeklődőket, azt a csaknem 500 ezer látogatót, akik ezen az estén a múzeumokat választják kulturális kikapcsolódásuk színteréül. Ebben az évben Pécs lesz az országos rendezvénysorozat kiemelt helyszíne, a központi téma (Ami összeköt: Család és Kultúra) pedig a Családok évéhez kapcsolódik.

2015 óta választanak ki a szervezők évente egy kiemelt témát, valamint egy vidéki települést, mely az adott év kiemelt helyszíne lesz, így Budapest mellett egy vidéki „fővárossal” is gazdagodik a rendezvény. A kiemelt helyszín cím odaítélésével az elmúlt évek munkáját kívánják elismerni, annak érdekében, hogy az adott település kulturális értékei, intézményei és programjai felé irányíthassák az érdeklődők figyelmét. A kiemelt helyszín meghatározása során figyelembe veszik az adott település – Múzeumok Éjszakája programjainak korábbi években tapasztalt látogatottsága mellett – kulturális intézményrendszerének sokszínűségét, valamint a kulturális programkínálatát is. Eger, Kecskemét és Debrecen után ebben az évben Pécsre irányul majd a figyelem, mely 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet viselte. Azért is esett a választás Pécs városára, mert a település programban való részvétele aktív és eredményes volt az elmúlt években, és elkötelezett a kulturális értékközvetítés és megőrzés biztosítása mellett.

A Múzeumok Éjszakája helyi rendezvényeinek látogatószáma 2017-ben meghaladta a 7 000 főt. Igazolva az előzetes várakozásokat, sikeresnek bizonyult az a kezdeményezés is, amely évente egy kiemelt tematikát választott a rendezvénynek, elősegítve, hogy a múzeumok programkínálata fókuszáltabb és feszesebb legyen. A korábbi években az Élő Erdély, Hősök, felfedezők, újítók, valamint az Értékőrzés téma köré szervezhették az intézmények kiállításaikat és programjaikat, míg ebben az évben a Családok évéhez kapcsolódik a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozata. Éppen ezért, idén Ami összeköt: Család és Kultúra lesz az esemény kiemelt témája, amely remélhetőleg inspirálóan hat majd a múzeumokra. A témakör lehetőséget ad arra, hogy az intézmények reflektorfénybe állíthassák gyűjteményük jeles családokhoz, dinasztiákhoz köthető darabjait, vagy azokat a famíliákat, melyek szerepet játszottak gyűjteményük életre hívásában, megőrzésében, gyarapításában. De akár a mai látogatókat megszólító családi programjaikkal, múzeumpedagógiai foglalkozásaikkal is felhívhatják a figyelmet arra, hogy a múzeumlátogatás során szülők, nagyszülők, gyerekek együtt is elmélyedhetnek az intézmények kínálta gazdag és színes képző- és iparművészeti programokban.

A programokról bővebben itt olvashatsz.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO