Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Lezajlottak a zsűrizések a Gyulai Pálinkafesztivál versenyeire

2023. május 01.

Lezajlottak a zsűrizések a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeiként meghirdetett Brillante-2023 nemzetközi pálinka és párlat-, valamint az Év pálinkás bonbonja versenyekre.

    Az először meghirdetett pálinkásbonbon-versenyre Magyarországon működő vállalkozások nevezhettek, amelyek a bonbonok előállításához kereskedelmi célú pálinkafőzdék pálinkáit használhatták fel.
    Nevezni lehetett krémtöltelékkel készült kézműves pálinkás bonbonnal, és mivel a fesztiválon idén az év gyümölcse a meggy, külön bírálták a meggypálinka felhasználásával készült édességeket. Utóbbiból 41, az egyéb pálinkák felhasználásával készült bonbonból 66-ot neveztek be.
    Veszely Attila csokoládémester, a zsűri elnöke elmondta, hogy 50 pontos rendszerben bírálta a hattagú, főként cukrászmesterekből álló zsűri a bonbonok megjelenését, szerkezeti felépítését, a krémességet, a kreativitást és az összbenyomást.
    Fabulya Attila versenyigazgató kiemelte, a verseny célja a hungarikum magyar pálinka mint nemzeti ital és a minőségi csokoládék közös kulináris élvezeti értékeinek népszerűsítése. További cél a hazai kézműves csokoládéműhelyek és a minőségi gyümölcspálinkákat gyártó cégek szakmai együttműködésének előmozdítása, "ami remekül meg is indult".
    Volt cég, amely hétféle bonbonnal nevezett, volt egy frissen végzett cukrászhallgató, aki a diplomamunkáját "adta be" a megméretésre, és van olyan mester, aki már könyvet is írt a bonbonkészítésről, de most döntötte el, hogy fog egyet a pálinkás bonbonról is - mondta Fabulya Attila.
    A győztes édesség gyártójának és a pálinkaháznak is kiemelt megjelenést biztosítanak az eredményhirdetés után, és több kereskedővel is egyeztetnek a jövőbeli értékesítési lehetőségekről.
    Lezajlott a zsűrizése a Brillante-2023 nemzetközi pálinka- és párlatversenynek is, amelyre rekordszámú nevezés, 1178 minta érkezett, jelentősen túlszárnyalva a tavalyi 990-et. Kereskedelmi forgalomban kapható pálinkákból mintegy 130, bérfőzetett párlatból csaknem 290, míg magánfőzött párlatból 758 mintát küldtek be a megmérettetésre.     Magyarországról 1028 minta, Romániából 89, Szlovákiából 48, Szerbiából 6 párlat, míg Horvátországból 6 minta érkezett - mondta el Varga-Bora Tímea főszervező.
    A legtöbb párlat idén ismét szőlőből és szőlő eredetű termékekből érkezett, szám szerint 257, amelyet az alma követ 251 mintával. Az év gyümölcséből, a meggyből 106 minta érkezett.
    A szakmai zsűri az illatot, ízlelést, harmóniát vizsgálta.
    A versenyen idén is keresik a legjobb bérfőzetett párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét. Díjazzák a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét. Az év gyümölcse idén a meggy, a legjobb abból készült párlatot külön díjazzák majd.
    A 23. Gyulai Pálinkafesztivált május 26-28. között rendezik meg, az eredményhirdetéseket május 27-én tartják.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO