Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Legszemélyesebb lemezét hozza el a Conjurer

2026. november 06.

A brit sludge, doom, post-metál zenekar, a Conjurer nemrég megjelent Unself című nagylemezével tér vissza jövő tavasszal Budapestre, március 12-én, az Analog Music Hallba.

    A Conjurer debütnáló lemeze, a Mire (2018) megjelenése óta radikális fejlődésen ment keresztül. Az ezt követő Páthos pedig a legizgalmasabb brit metálzenekarok közé emelte őket. Miközben sorra érkeztek a jelölések és a különféle méltatások, a négytagú zenekar sikeresen megőrizte eredeti küldetését: azaz súlyos zenét játszani, miközben jól érzik magukat. A reflektorfényt inkább technikai tudásuk és zeneiségük megmutatására használták, ahelyett, hogy politikai témákat vagy véleményeket helyeztek volna központba. A zenekar a pillanatnak élt és megragadott minden eléjük kerülő lehetőséget.

    Miközben a zenekar megújult identitása körüli érzelmi zűrzavar zajlott, a 2025-ben kiadott Unself az énekes-gitárosuk, Dani Nightingale számára egy intenzívebb, személyesebb önismereti utazást is dokumentál. Harmincegy évesen autizmus diagnózist kapott és addigi önképe, valamint a világban elfoglalt helyéről alkotott elképzelése lassan kezdett szétbomlani. Az Unself javarészt azt a folyamatot örökíti meg, ahogy a diagnózis nyomán ismét összerakja magát, illetve felismeri nem bináris identitását.

    A feldolgozás és önmegvalósítás e pillanatképei egy olyan társadalommal szemben bontakoznak ki, amely üveges tekintetű, kapitalista disztópia felé száguld. Egy ilyen bizonytalan világban nehéz biztos támpontot találni, a Conjurer pedig fejest ugrik ebbe a fojtogató közegbe, hogy új társadalmi kereteket térképezzen fel.

    Az Unself kilenc dalában a Conjurer a rájuk jellemző kavargó post-metál hangzást nyújtja, de már nem törekednek arra, hogy minden pillanatot pusztító erővel töltsenek meg. Ehelyett teret engednek a csendnek és a lélegzetvételnek is, amitől a súlyos részek még intenzívebben hatnak. 

    Az Unself közösséget, katarzist és kapcsolódást kínál. A Conjurer hű marad eredeti küldetéséhez: továbbra is érdekes, súlyos zenét játszanak, és közben élvezik azt, amit tesznek. Zenéjüket azonban most már az a különleges erő is átitatja, amely abból fakad, hogy megnyíltak mások felé – először egymásnak a zenekaron belül, majd azon is túl.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO