Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Kurkó Zsolt 2018 legjobb “külföldi japán” séfje Európában

2018. október 17.

A budapesti Sushi Sei étterem Sous Chefje nyerte a Washoku World Challenge európai versenyét Párizsban, így ő képviseli majd kontinensünket a tokiói döntőn, 2019-ben.

Washoku World Challenge a japán gasztronómia legjelentősebb eseménye, melyet a Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium szervez. Az idén hatodik alkalommal megrendezett verseny alapvető célja, hogy elismerje a világ különböző pontjain dolgozó lelkes szakácsokat, akik külföldi származásuk ellenére elkötelezetten ápolják a szigetország gasztronómiai hírnevét. New York, Los Angeles, Bangkok és Oszaka mellett Párizs adott otthont a világverseny idei fordulóinak, az öt győztes pedig Tokióban küzd majd a végső győzelemért.

Az óbudai Sushi Sei étterem idén harmadik alkalommal vett részt a neves nemzetközi versenyen, egyedül képviselve Magyarországot. Sous Chefjük, Kurkó Zsolt  tavaly a harmadik helyen végzett az európai döntőben, idén pedig még nagyobb lelkesedéssel vágott neki a felkészülésnek és a megmérettetésnek, amelynek meg is lett az eredménye. Munkáját az étterem japán séfje és teljes csapata segítette.

A verseny részletei

2018. szeptember 13-án a Le Cordon Bleu Parisban mérkőzött meg Európa tíz legjobb nem japán származású, de japán gasztronómiára szakosodott szakácsa. Az általuk elkészített ételeket híres japán séfek, Testuo Takenaka és Daisuke Hayashi, valamint a Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium képviselője bírálták el. A verseny egy szemináriummal kezdődött, ahol a résztvevők átfogó képzést kaptak a japán konyháról, a higiéniai követelményekről, a halak fajtáiról és a különböző ételkészítési technológiákról. Ezt követte egy írásbeli vizsga a japán gasztronómiáról. A verseny következő, gyakorlati része során öt különböző vágástechnikában hasonlították össze a versenyzőket. Végül a NIMONOVAN elkészítése következett, 5 összetevőből 90 perc alatt. Az elkészítés közben a bírák folyamatosan figyelték a versenyzőket, és kóstolgatták a készülő ételeket, a készítés folyamatát is pontozva. Minden versenyző művét értékelték, kiemelve azok hibáit. Zsoltéra viszont azt mondták: „Ez így, ahogy van, tökéletes.”

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO