Nunchi - A csend hatalma címmel kortárs koreai fotográfusok alkotásait mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása, amelynek középpontjában a koreai kultúra egyik meghatározó alapelve áll.
A közleményben kiemelték: az október 5-éig megtekinthető tárlat a kortárs koreai fotográfusok képein keresztül mutatja meg, hogyan válhat a csend és a figyelem a megértés, a közösség és a természethez való kapcsolódás kulcsává.
Mint írták, a koreai kultúrában létezik egy nehezen lefordítható, a mindennapokat átszövő fogalom: a nunchi. Ez az érzékeny ráhangolódás másokra az, ami lehetővé teszi, hogy kimondott szavak nélkül is megértsük a körülöttünk lévők gondolatait, érzéseit, szándékait.
Hozzáfűzték, hogy a tárlat az egymásra figyelés és a kölcsönös párbeszéd jegyében született, hiszen a különböző időben és térben alkotó fotográfusokat a közös gondolkodás és a dialógus iránti igény kapcsolja össze.
Park Byung-moon és Jang Jong-woon bemutatott fotográfiái az emberi létezés mélyebb rétegeire irányítják a figyelmet. Olyan társadalmi struktúrákat, helyzeteket mutatnak meg, amelyek egyszerre szólnak a lokális kultúrákról és az egyetemes emberi sorsokról.
A másik irányt Kim Mi-kyoung, Moon Sang-wook és Han Hee-joon munkái képviselik, amelyek vizuális vallomások bolygónkról és a természet örök arányairól.
Képeik a föld, a víz, a levegő és a tér mértékét idézik meg, feltéve a kérdést, vajon képesek vagyunk-e felismerni, hogy mi magunk is a természet szerves részei vagyunk - olvasható a sajtóanyagban.
A szervezők szerint a kiállításon szereplő alkotások közös jellemzője "a csendből fakadó figyelem".
A művészek előbb érzékelték és magukba fogadták a környezetük rezdüléseit, és csak ezt követően adtak hangot mindannak, amit a képekben megfogalmaztak.
A Nunchi - A csend hatalma című kiállítás a látogatókat is lassításra, figyelemre, a csend erejének megtapasztalására hívja - írták.