Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Jön a 25. Titanic Filmfesztivál!

2018. március 12.

Április 4-13. között Budapesten 7 helyszínen rendezik meg hazánk egyik legnagyobb filmes eseményét, az immár 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, mely 2005 óta versenyfesztiválként is működik.

A jubileumi születésnapját ünneplő Titanic a szokásosnál is sokszínűbb válogatást kínál a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból, több meglepetés vendéggel és Bogdán Árpád Genezis című filmjének premier előtti vetítésével. Idén előreláthatólag 45 filmet láthat majd a közönség, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait. A fesztivál idei vendége Izland lesz, de láthatunk majd iráni, indonéz, lengyel, szerb, kazah és brazil alkotásokat egyaránt, valamint a Hullák a napon című belga thrillert vagy Andrus Kivirähk: Ördöngös idők című regényének filmfeldolgozását is (amolyan észt Indul a bakterház). Olyan filmeket nézhetnek majd premier előtt a nézők, mint a Veszett vidék című ausztrál dráma vagy A bosszú című francia női thriller. Csak az idei Titanicon lesz látható többek között az A Ghost Story az Oscar-díjas Casey Affleckkel a főszerepben vagy Chloé Zhao a világ számos filmfesztiválján – többek között Cannes-ban is – díjat nyert The Rider című alkotása.

A Titanic végleges programja március közepétől lesz elérhető a fesztivál weboldalán.

Bővebb információ itt.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO