Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

HotelHero: újra akcióban

2020. december 15.

Országszerte összefogtak a szállodások és közel 9 tonna ruhát gyűjtöttek össze a rászorulóknak. Az adományok a Magyar Vöröskereszt munkatársainak szakértő segítségével jutnak el azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van a támogatásra.

Társadalmi felelősségvállalásra talán akkor van a legnagyobb szükség, amikor nem megy jól a gazdaság. Sok esetben ez az elkötelezettség benne van a cégek DNS-ében, és olyankor sem felejtődik el, amikor nehezebb idők járnak. A turizmus ágazat szereplői – azon belül is a szállodák – a járvány legelső és egyben legnagyobb gazdasági veszteseivé váltak. Ebben a kilátástalannak mondható helyzetben indult el 2020 nyarán HotelHero néven a szállodák jótékonysági kezdeményezése. Az összefogás alapítói arra vállalkoztak, hogy szabadidejükkel, szervezőkészségükkel, munkájukkal segítenek jó ügyeket –  közösen, összefogva. A HotelHero kezdeményezés mögé nem sokkal ezután a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) is felsorakozott, egy külön CSR szekció megalakításával köteleződött el a jó ügyek mellett.

Az első őszi HotelHero megmozdulás (a Veni Vidi Vici Alapítvány támogatása - iskolatakarítás) sikerén felbuzdulva, a szállodák CSR közössége november elején egy országos akciót hirdetett: a cél minél több meleg téli ruha összegyűjtése volt. Az MSZÉSZ 7 régiójában összesen 20 adománygyűjtő pontot alakítottak ki fővárosi és vidéki szállodákban. Anek Dóra, a HotelHero projekt vezetője és az MSZÉSZ régiós vezetők koordinációja mellett a gyűjtőpont szerepére önkéntesen jelentkező szállodák éppen az üzletágukat nagyon érzékenyen érintő korlátozások közepette indították be az országos adománygyűjtést. Azok az energiák, amelyek máskor a vendégek kiszolgálására fókuszálnak, most arra összpontosultak, hogy azokon segítsenek, akik még náluk is nehezebb helyzetben vannak. Az összefogás nem állt meg a szállodák küszöbén: már nem kizárólag saját munkatársakat, hanem partnereket, beszállítókat, üzleti ügyfeleket, sőt több helyen egész városnyi közösségeket sikerült mozgósítani, Sárvártól Balatonfüredig, Egertől Bükfürdőig (ezek voltak a legeredményesebb városok a 20 gyűjtőpont közül). Az országos gyűjtés során közel 9000 kg őszi-téli ruha gyűlt össze, amely a Magyar Vöröskereszt munkatársainak, önkénteseinek közreműködésével jut el a rászorulókhoz még az ünnepek előtt. A HotelHero országos jótékonysági akciójának hivatalos lezárásaként december 10-én Anek Dóra, a HotelHero projekt és az MSZÉSZ CSR szekciójának vezetője, valamint Kollin Gergely, az MSZÉSZ budapesti régiójának vezetője a budapesti gyűjtőpontként szolgáló Mercure Hotel Korona szállodában adta át a budapesti szállodák által összegyűjtött közel 2000 kg adományt a Magyar Vöröskereszt munkatársainak. A helyszínen Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója köszönetét fejezte ki a szállodások támogatásáért. Az akció főszervezője, Anek Dóra ezúton szeretne köszönetet mondani a Magyar Vöröskereszt munkatársainak, hogy az első pillanattól az utolsóig egy összehangolt gépezetként álltak az kezdeményezés mellett. Az akció sikeréért köszönet illeti az MSZÉSZ régióvezetőit, akik mozgósították a körzetükbe tartozó szállodásokat. Köszönet a 20 szállodának, akik a legnehezebb körülmények között is vállalták a gyűjtőpontok szerepét és a kapcsolathálójukat működésbe hozva 9 tonnányi ruha összegyűjtését tették lehetővé és nem utolsósorban köszönet mindenkinek, aki a felhívás hatására a gardróbját felforgatta.

2020 ide, Covid-19 oda – sikerült JÓT TENNÜNK, JÓL – együtt, összefogva! A HotelHero közösség nem áll le a munkával, továbbiakban is keressük azokat a jó ügyeket, amelyek mellé odaállhatunk és azokat a kollégákat, akik szívesen csatlakoznak segítőként a HotelHero-khoz.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO