Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Garantált a Ferrari sikere a Forma 1-ben

2021. március 16.

Utolérte a változás szele a Forma-1 világát is: az eddigi champagne helyett ezentúl legalább három éven keresztül olasz pezsgővel koccintanak majd a nagydíjak legjobbjai.

Az új szerződés értelmében az idei, március végén induló szezonban már nem champagne-t locsolnak a bajnokok a Forma 1-ben, hanem a Ferrari Trento pezsgős palackjait pukkantják majd a pódiumon. Az egyezséget három szezonra írták alá. Amióta csak létezik a száguldó cirkusz, eddig mindig champagne-nyal ünnepelték a győzelmet a legjobbak, igaz, 1980-ban a monzai nagydíjon egyszer már rivaldafénybe kerültek a Ferrari pezsgői is. Ennek fényében Matteo Lunelli, a Ferrari Trento CEO-jának szavai érthetőek: “egy csodálatos kalandnak nézünk elébe” – mondja, és egyúttal reméli, hogy hosszútávon a globális eladási mutatók kétszeresére nőnek majd.  Stefano Domenicali, a Forma 1 CEO-ja szerint a sportág méltó képviselőre lelt a Ferrari Trentóban; amely márkanév már hosszú idők óta jelenti Olaszországban a kiválóság szinonímáját.

Jelenleg még nem lehet tudni, hogy mely pezsgőt láthatjuk viszont a pódiumon, azt beszélik, hogy valószínűleg egy egyedi címkés Jeroboam palackos Blanc de blancs lesz a befutó termék – ez legkésőbb március 28-án a bahreini nagydíjon kiderül. Jó hír, hogy a pezsgőélményért nem muszáj Forma 1-et nyerni, hiszen itthon is beszerezhetőek a Ferrari díjnyertes palackjai az aborbolt.com kínálatából, akár a szóban forgó Jeroboam Blanc de Blancs is; aki pedig inkább maradna a klasszikus champagne-oknál, minden bizonnyal talál kedvére való tételt a champagneshop.hu széles szortimentjében.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO