Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Frida Kahlo Budapesten

2018. augusztus 24.

A 20. század talán legmeghatározóbb női művészének, a mára ikonná vált Frida Kahlónak a műveiből nyitott tárlatot a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria. A kiállítás november 4-éig látogatható.

A mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo, valamint más jelentős mexikói gyűjtemények jóvoltából több mint harminc festmény és grafika érkezik Budapestre. A válogatás – melyben a művész védjegyévé vált önarcképei mellett szerepelnek olyan jelentős művek is, mint az első vászonfestményeinek egyike 1927-ből, valamint életrajzi ihletésű képek, portrék, szimbolikus tartalommal telített alkotások, rajzok, illetve fotók – betekintést enged Frida Kahlo szuggesztív, ám testi és lelki gyötrelmekkel teli belső világába, valamint az általa megélt és újrateremtett, mitikus valóságba.

Az eredetileg orvosnak készülő Frida Kahlo kisgyermekkorától kezdve betegeskedett. Hatéves korában egy vírusos betegségben a jobb lába eltorzult, majd tinédzser évei végén egy buszbaleset során a gerince és a medencecsontja több helyen eltörött. Ekkor megjárta a testi fájdalmak földi poklát és hosszú időre ágyba kényszerült. A szenvedésből a festés jelentette az egyedüli kiutat, Kahlo művészetének forrása pedig önmaga lett – saját valóságának ablaka a tükör, amelyből saját képe tekintett vissza. A javarészt frontális vagy kétharmad profilból készített merev, hieratikus önarcképei a művész belső világának kivetítései, amelyek segítségével a külvilág felé létrehoz egy új, sokszínű és izgalmas, erőt sugárzó ént. Festőstílusának jellegzetessége, hogy bár klasszikus modellekből indít, merít a mexikói népi kultúra eszköztárából is. Számos művén felbukkannak Mexikó spanyol hódítást megelőző történetének, régészetének, valamint népi kultúrájának elemei. A budapesti kiállítás a bemutatott művek segítségével megidézi Frida Kahlo életének és művészetének szervesen összefonódó egységét.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO