Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Február 19-én tartják a mohácsi busójárás fő programjait

2023. február 19.

Február 19-én rendezik meg a mohácsi busójárás fő programjait; a maskarások dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, a koporsó vízre bocsátására, valamint az esti máglyagyújtásra várhatóan több tízezer érdeklődő lesz kíváncsi a Duna-parti városban.

    A február 16. és 21. között zajló télűző, tavaszköszöntő népszokás vasárnapi programjai reggel kilenctől egészen az esti órákig tartanak.
    A térség legnagyobb eseményén 70 busócsoport 2200 busója és egyéb maskarása gondoskodik a résztvevők szórakoztatásáról. Farsangvasárnap már reggel kilenc órától érdemes kilátogatni a mohácsi belvárosba. Ekkor nyit a népművészeti- és kézműves vásár, míg az érdeklődők ekkortól nyerhetnek betekintést a busócsoportok készülődésébe a nyitott udvarban, egyúttal megindul a készülődés a szigeti révnél a busók átkelésére is.
    Tíz órától tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat a Széchenyi téri nagyszínpadon, a Selyemgyár Kulturális Negyed színpadán és a Busósudvarban, a szerb templomnál pedig a Kolompos busócsoport tagjaival találkozhatnak a látogatók. Ugyanekkortól Udvardi Krisztián maszkfaragó a Kanizsai Dorottya Múzeumban mutatja meg, miként készülnek a faálarcok.
    A busók fél egykor kelnek át a Sokac révbe a Dunán, majd kezdenek gyülekezni az álarcosok a Koló téren, hogy délután kettő órakor elinduljon felvonulásuk a belvárosban. Fél négykor kerül sor a busóavatására, hogy négy órától elindulhason a szabad farsangolás a busókkal a belvárosban.
    Fél ötkor bocsátják a Duna vízére a télbúcsúztató farsangi koporsót, majd öt órától a főtéri óriási máglyával égetik el a telet jelképező koporsót, miközben körtáncokat járnak.
    A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a programokon napi átlagban 40-45 ezer ember is megfordulhat, a legtöbb látogató vasárnap érkezik a városba.
    A köznyelvben sokácnak, a mohácsiak körében sokacnak nevezett népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.
    A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
    A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel - tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal - felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.
    A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.
    A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról itt található bővebb tájékoztatás.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO