Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Ezzel készült a cukrász szakma az államalapítás ünnepére: Országtorta 2018

2018. augusztus 03.

2018-ban a Komáromi Kisleány, Sztaracsek Ádám komáromi cukrász alkotása lett Magyarország Tortája. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Nándori László budapesti cukrászmester nyerte a Három Kívánsággal.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete tizenkettedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” pályázatot az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A kezdeményezés évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, egyre több cukrászda verseng a címért, a nyertes tortát hatalmas érdeklődés kíséri. Új, kreatív ötleteket, főleg magyaros ízvilágú, az ünneppel vagy Magyarországgal összefüggésbe hozható tortákat, recepteket várt az Ipartestület, melyek csak természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhatnak.

Idén 29 torta közül választotta ki a szakmai zsűri azt a süteményt, mely méltónak bizonyult a Magyarország Tortája címre. A szakmai zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választ ki a zsűri öt tortát, majd újrakóstolják a döntős tortákat és a készítőikkel konzultálva javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére. Végül a harmadik, utolsó zsűrizési körben újra pontozást követően választották meg a győztest, mely idén nem más, mint a Komáromi Kisleány, Sztaracsek Ádám, a komáromi Jánoska Cukrászda cukrászának alkotása. A tehetséges fiatal cukrász két tortával is a döntőbe jutott, és az idei Év Fagylaltja versenyen fagylaltjaival bronzérmet és Közönségdíjat is nyert.

Komáromi Kisleány

A nyertes torta mézes-diós tészta alapú, melyen citromos-gyömbéres körtekompót betétet, vilmoskörte likőrös étcsokoládét és fahéjas-diós roppanós réteget ölel körbe a vaníliás-fehércsokoládés mascarpone mousse. A dió, a méz, a fahéj és a gyömbér ízei a családi ünnepek asztalának édességeit idézik, melyek tökéletesen harmonizálnak a körte, a csokoládé és a vaníliás krém üdítő frissességével. A Komáromi Kisleánnyal az alkotó szűkebb hazájára, Komárom városára hívja fel a figyelmet, bízva abban, hogy a népdalbéli kislányról elnevezett torta a város egyik büszkeségévé válik, és által viszi a hírét a Dunán.

Három kívánság

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdeti meg, párhuzamosan a Magyarország Tortája versennyel. Idén a budapesti Nándori Cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült édessége nyert. A Három kívánság fantázianevű kreáció házias jellegű alkotás, mely a családok kedvenc habos tortája lehet. Három domináns összetevője a chia magos-diós mandulapiskóta, a meggy, valamint a darabos túró, mely igazi magyar különlegességnek számít. A torta frissességét a pikáns citromlé fokozza, míg a tetejét édes “habfelhő” borítja. Nándori László cukrászmester tortája szeletenként csupán 12,9 g szénhidrátot és 242 kcal-t tartalmaz, így a cukorbetegek számára jó választás lehet, de mindenkinek ajánljuk, aki ügyel arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit elfogyaszt.

Hol kóstolhatod meg?

Augusztus 18-tól lehet megkóstolni a tortákat, országszerte több száz cukrászdában és természetesen 18 – 20. között a Magyar Ízek Utcájában, a budapesti Várkert Bazár területén. Az árusító cukrászdák listája augusztus 14-től elérhető a www.cukraszat.net oldalon, a lista várhatóan augusztus 18-ig napról napra bővülni fog. A torták minőségének védelme érdekében az idei évtől mindkét recept csak az év végétől lesz nyilvános, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik.

Vissza
 
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO