Október 2-án 20 órakor Szlovénia idei Oscar-nevezettje, a Berlinalen FIPRESCI-díjat nyert Van valami a levegőben című alkotás nyitja az immár kilencedik Szlovén Filmnapokat a budapesti Toldi moziban. A vetítés után közönségtalálkozó lesz Jožko Rutar producerrel. A Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetsége közös rendezvényén október 3-án a Locarno Filmfesztiválon debütált és egyéb fesztiválokon számos díjat nyert A játszótér a miénk című családi filmet vetítik, október 4-én pedig a különleges humorú, társadalomkritikát is megfogalmazó Ez rablás lesz műsoron.
Október 2-án 20 órakor a Valami van a levegőben (Kaj ti je deklica) című felnövéstörténetével nyílik a budapesti Toldi moziban a 9. Szlovén Filmnapok. A 16 éves, introvertált Lucia egy lánykórusban összebarátkozik a népszerű Ana-Mariával. E barátságot próbára teszi, és veszélybe sodorja a kóruson belüli harmóniát, hogy Lucia érdeklődését felkelti valaki. A lány elkezdi felfedezni a szexualitását, megkérdőjelezve korábbi értékrendjét.
A vetítés után közönségtalálkozó lesz a film producerével, Jožko Rutarral. Jožko Rutar 1970-ben született. A közgazdasági diploma megszerzése után egy tánccsoporttal dolgozott öt éven keresztül. Ez után fordult a producerként a filmes világ felé. Kisfilmjei és dokumentumfilmjei a legnagyobb fesztiválokra - Cannes, Velence, Locarno, Rotterdam – is eljutottak. 2011 és 2016 között ő vezette az NFI-nek megfelelő Szlovén Film Centrumot.
A Valami van a levegőben elnyerte a legjobb filmért járó FIPRESCI-díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Perspektíva szekcióban, a legjobb operatőrnek járó díjat az amerikai Tribeca Filmfesztivál nemzetközi programjában, valamint a legjobb vágásért járó díjat a Pulai Filmfesztiválon.
Október 3-án 20 órakor vetítik a Locarno Filmfesztiválon debütált A játszótér a miénk (Igrišča ne damo!) című kedves alkotást, mely a Szarajevói Filmfesztiválon elnyerte a legjobb gyermekfilmnek járó díjat, a Zágrábi Filmfesztiválon és a görögországi Olympia Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztiválon pedig a gyermekzsűri díját. Amikor Alma megtudja, hogy le akarják bontani a házuk előtti játszóteret és kivágni a fákat, összefog legnagyobb ellenségével és bandájával. A csapatnak egy hete van arra, hogy megmentse a játszóteret. „Két fiú apjaként első kézből megtapasztalhatom, mennyire más a mai gyermekkor: az indiánosdit digitális csaták váltották fel, a legjobb barátok nem a szomszéd utcában, hanem egy másik kontinensen élnek, a felhorzsolt térdek és vérző orrok helyett vannak az égő szemek és a depresszió. Ezzel a filmmel szeretném közelebb hozni a gyerekekhez a szabadtéri játék és a bandázás szépségét, és azt az üzenetet közvetíteni, hogy sosem szabad feladni, mert ha összefogunk, akkor változtathatunk a dolgokon, és szebb jövőt építhetünk!” – mondta a rendező, Klemen Dvornik.
Végül október 4-én 20 órakor az Ez rablás! (To je rop!) című fekete komédia lesz műsoron. Rajkó, a bűvész eltöri a karját egy fellépésen. A bajok itt azonban nem érnek véget, ugyanis a biztosítótársaság egy adminisztratív hiba miatt nem hajlandó kifizetni a biztosítási igényét. Ezután az események észbontó fordulatokat vesznek. A párizsi EICAR Nemzetközi Filmiskolában diplomázott rendező, Gregor Andolšek debütáló játékfilmjéről így vall: „„Olyan filmet akartam készíteni, amely ott kezdődik, ahol az emberek általában feladják, amikor a rendszer félreállítja, megvárakoztatja és kijátssza őket. Mi történne, ha egész egyszerűen nem adnánk fel a küzdelmet?”