Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Csaknem ötven esemény a 41. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kínálatában

2026. március 16.

Több mint húsz helyszínen csaknem ötven programot kínál a 41. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amelyet március 13. és 29. között rendeznek meg - közölték az együttműködő intézmények a programsorozatot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.

    Barta Dóra, a főszervező Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója elmondta: a Kecskeméti Tavaszi Fesztivált 1986 óta minden évben kiemelkedő kulturális programokkal rendezik meg a város számos intézményének közös szervezésében.

    Mint kiemelte, az összművészeti rendezvénysorozat célja, hogy a város kulturális intézményeinek együttműködésével a hagyományokra építve mutassa be a helyi művészeti és kulturális értékeket, minél szélesebb műfaji kínálatot nyújtva a közönségnek.

    A rendezvénysorozat nyitó eseménye a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének Tavaszi tárlata lesz. A vármegyében élő képzőművészek KOR_KÉP_26 címet viselő kiállítása azt mutatja be, hogy a művészek hogyan reflektálnak a kor zaklatott, ellentmondásoktól terhes megnyilvánulásaira.

    A Bozsó Gyűjtemény folytatja azt a sorozatát, amelyben a magángyűjtemények zárt világából válogat. A Lágy élek, finom geometria című tárlaton a mai magyar képzőművészet olyan klasszikusaival találkozhatnak az érdeklődők, mint Bak Imre, Birkás Ákos, Deim Pál, Fehér László, Kassák Lajos, Keserü Ilona, Maurer Dóra, Molnár Vera, Pinczehelyi Sándor vagy Szikora Tamás.

    A Kodály Intézet - mint a Bach Mindenkinek Fesztivál kecskeméti koncertjeit koordináló szakmai műhely - harmadik alkalommal csatlakozik az ország egyik legnagyobb komolyzenei eseményéhez, J. S. Bach előtt tisztelegve. A fesztivál ideje alatt a nagy zeneszerző munkásságát két különleges programban mutatják be.

    A Kodály Iskola ad otthont a világhírű magyar muzsikus Starker Jánosról elnevezett országos gordonkaversenynek. A programsorozat keretében az ország legtehetségesebb ifjú csellistái mérik össze tudásukat Kecskeméten.

    A családokat több bábszínházi előadás is várja a Ciróka Bábszínházban. A Történetek a Kutyusról meg a Cicusról című előadás a Kövér Béla Bábszínház vendégjátékaként lesz látható, majd a Fabók Mancsi Bábszínháza mutatja be Az égig érő fa című népmesei történetet. A programsorozat zárónapján a Kenyérből kelt mese című előadás idézi fel a kenyérsütés és a mesélés régi hagyományát.

    Az irodalom és a zenetörténet iránt érdeklődőket a Katona József Könyvtárban várják a Muzsikáló évszázadok - Páratlan párok című sorozat kecskeméti különkiadásával, amelyben Bősze Ádám és László Ferenc Mozart és II. József kapcsolatáról tart közös ismeretterjesztő előadást.

    A rendezvénysorozat több jubileumhoz is kapcsolódik: az idén 55 éves Kecskeméti Rajzfilmstúdió ünnepi vetítésen mutat be három epizódot a Magyar szentek vallomása című, készülő animációs sorozatból. A vetítés után Békési Sándor rendező beszélget a közönséggel a sorozat készítéséről és kulisszatitkairól.

    A Kecskemét Táncegyüttes fennállásának 50. évfordulóját ünnepli jubileumi gálaműsorral, míg a programsorozat záróeseménye a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar 60 éves jubileumi hangversenye lesz, amely hat évtized zenei hagyományát idézi meg.

    A 41. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál társzervezői: a Bozsó Gyűjtemény, a Ciróka Bábszínház, a Katona József Könyvtár, a Kecskemétfilm Kft., a Kecskeméti Katona József Múzeum, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, a Kecskeméti Kodály Iskola, a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek, a Kecskeméti Városi Fúvószenekar, a Kecskeméti Zenészegylet, a Kodály Intézet és a Leskowsky Hangszergyűjtemény.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO