Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Budapest és Hollywood találkozása - hazai filmsikerek az arany szobor bűvöletében Wolfgang Puck Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát

2024. április 26.

Az év legexkluzívabb, vörös szőnyeges eseményére készül a Matild Palota, ahol a magyar filmipar nemzetközileg is elismert ragyogó csillagait ünneplik. Azokat, akik kitörölhetetlen nyomot hagytak a nemzetközi filmművészet színpadán. A május 10-én megrendezésre kerülő exkluzív rendezvényen pedig ki más főzhetne, mint a híres séflegenda, a világ 10 leggazdagabb séfjének egyike, Wolfgang Puck, aki idén immáron 30. éve készítette el a világ leghíresebb filmipari díjátadója utáni bál teljes menükínálatát, és akinek Európában először Budapesten, a Matild Palotában nyílt étterme.

    Amikor Wolfgang Puck osztrák séf 1982-ben megnyitotta a Spago-t a Sunset Strip-en, azonnal felkeltette Hollywood figyelmét. A januári nyitóesten ott volt a filmipar színe-java, az összes szupersztár, aki akkor számított. Ez volt az első étterem nyitott látványkonyhával, mely olyan volt, mint egy színpad az étterem közepén. Barátságos, világos helyszín volt színes grafikákkal, ez pedig éles ellentétben állt az akkori versenytársak éttermeinek stílusával. Nem kérdés, abban az időben Wolfgang Puck forradalmasította a kulináris világot innovatív, megfizethető és rendkívül finom ételeivel, mára pedig a világ egyik legismertebb gasztronómiai szakembereként tartják számon. Puck kapcsolata a filmes szakmával akkor kezdődött, amikor Irving Paul „Swifty” Lazar, az egyik leghíresebb sztármenedzser 1985-ben a Spagóban tartotta rendezvényét. Diana Ross, Cary Grant, Jodie Foster és Robin Williams csak néhány azok közül a vendégek közül, akik részt vettek a partyn. Az első Kormányzói Bált, a világ leghíresebb filmes díjátadója utáni gálát pedig először 1995-ben rendezték meg, innen datálódik az immár 30 éves történet, mely ma már történelemnek számít.

     Wolfgang Puck kívülről tudja a hollywood-i csillagok kedvenc ételeit és számos kedves története van velük kapcsolatban. „Emlékszem, az elején Julia Roberts bejött a konyhába – annyira szerette az ételeinket –, így mindenki nagyon izgatott volt” – mondja. „Nem tudom, hogy Oscar-díjat nyert-e annak idején, de a konyhában volt, és az összes séffel fényképezkedett. Arra is emlékszem, amikor Joaquin Phoenix elnyerte a legjobb színész díjat 2019-ben a Jokerért. Ő vegán, ezért bevittem a konyhába. Sokféle vegán ételt készítettünk, és velünk együtt evett a konyhában. Azt mondta nekem, hogy évek óta eszik már vegán ételeket, de soha nem volt olyan jó, mint akkor ott nálam.” - nosztalgiázik Puck. Bár sok világhírű embert tudhat a barátai és a vendégei között, mégis megőrizte közvetlenségét és barátságosságát, az éttermeiben gyakran körbejár, és mindenkivel elbeszélget. Éttermei, melyek száma ma már 100 feletti, számos országban megtalálhatóak világszerte és sikerük az egyensúlynak köszönhető. Wolfgang Puck mindig arra törekedett, hogy frissen tartsa a dizájnt, és egy kicsit módosítsa az étlapot – „hogy megmaradjon a klasszikus és az innováció is. Az innováció és a hagyomány, ez az, ami tovább visz minket” – jegyzi meg.

    A Matild Palota is az innováció és a hagyomány jegyében lép most, amikor megrendezi első vörös szőnyeges eseményét, melyre a a magyar filmipar nemzetközileg is elismert ragyogó csillagait hívta meg kiemelt vendégként. „Közeleg szállodánk harmadik születésnapja és szeretnénk ezt méltóképpen megünnepelni. A Matild Palota mindig is az exkluzivitásra törekedett és ugyan mi lehetne izgalmasabb annál, mint egy olyan vacsora, mely a világ legimpozánsabb aranyszobrához köthető? Mióta itt élek Magyarországon én is követem a magyar filmipar bámulatos nemzetközi teljesítményeit és Wolfgang Puck kapcsán adta magát a dolog, hogy ezt most méltóképpen meg is ünnepeljük.” -  mondta Selim Ölmez a szálloda igazgatója.

    A május 10-én megrendezésre kerülő Red Carpet Eseményen Wolfgang Puck és a Spago Budapest Szántó István executive chef által vezetett magyar csapata elhozza a nemzetközi gála fogásainak legjavát és a Hollywood-i csillogást Budapestre.

    A gasztronómiai csapatot a helyszínen tovább erősíti Tetsu Yahagi, a Wolfgang Puck Fine Dining Group kulináris fejlesztési igazgatója, Della Gossett a Wolfgang Puck Fine Dining Group cukrászséfje és Wolfgang Puck fia, Byron Puck, aki készen áll arra, hogy a  Puck birodalom örökségét folytassa. Igazi sztárparádé lesz tehát nem csak a vendégek, de a gasztronómiai csapat tagjai között is. A két évvel ezelőtti aranyszobros gálán, melyen Szántó István executive séf is a Hollywood-i csapatot erősítette 2 magyar ételt prezentálva, összesen 100 séf készített 15 000 tál ételt az 1500 fős vendégseregnek. Bár május  10-én a Spago Budapestben ennyien nem fognak elférni, de még bárki bebiztosíthatja a helyét, ha egy estére Hollywood-ban szeretné érezni magát!

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO