Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb felfedezettje, a Sleep Token 2024. november 13-án az MVM Dome-ban lép fel

2024. április 29.

A brit Sleep Token tagjai kilétét rejtély övezi, a zenekar showszerű koncertjeiről is híres, ezért nem érdemes kihagyni első önálló koncertjüket 2024. november 13-án az MVM Dome-ban. Előzenekarként pedig az amerika Bilmuri érkezik.

    A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy.

    A rejtélyes csapat tavaly augusztusban már adott egy izelítőt programjukból a Budapest Parkban az Architects vendégeként, most első önálló koncertjükre készülnek, és rögtön az MVM Dome-ban.

    Az elmúlt évek egyik legnagyobb hype-ját élvező brit Sleep Token, - melynek frontemberét csak Vessel néven ismerjük – 2019-ben, The Night Does Not Belong To God című számával indította el a Sundowning rituálét, azaz kéthetente csütörtökönként, napnyugtakor adta ki debütáló lemezének dalait, megalapozva a Sleep Token rejtélyekkel övezett univerzumát. Második, This Place Will Become Your Tomb című lemezükkel pedig már a műfajokat bátrabban összemosva találták meg a zenekar igazi hangzását.

    A Sleep Token iránti érdeklődés gyorsan terjedni kezdett: az Egyesült Királyságban teltházas koncertekkel ment a turnéjuk, felléptek a legnagyobb fesztiválokon, az Architects vendégeként pedig az európai arénákban is. A zenekar híre hamar eljutott más kontinensekre is, így Észak-Amerikában és Ausztráliában is sikerrel koncerteztek.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO