Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Az Arénában ünnepli megalakulásának harmincötödik jubileumát a Parno Graszt

2026. július 23.

Nagyszabású, egyszeri koncerttel ünnepli 35. születésnapját a Parno Graszt január 22-én a Budapest Arénában.

    A közleményben kiemelték: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből indult zenekart rokoni szálak kötik össze, dalaikban és koncertjeiken pedig ugyanaz az őszinte öröm, összetartozás és életszeretet szólal meg, amely három és fél évtizede meghatározza őket.

    A szervezők tájékoztatása szerint az ünnepi koncert ezt a zenei utat mutatja majd be, felidézve a Parno Graszt történetét kezdetektől napjainkig.

    A jubileumi eseményen a jelenlegi felállás mellett a zenekar korábbi meghatározó tagjai, Balogh Marica, Váradi Mária és Jakocska János is színpadra lépnek majd. A fellépők közösen megemlékeznek az együttes néhai tagjáról, Oláh Jancsiról is - írták a sajtóanyagban.

    Hozzátették, hogy az Aréna-koncerten emellett számos olyan vendégművész is közreműködik majd, akikkel a zenekar az elmúlt években már dolgozott együtt. Színpadra lép többek között Bagossy Norbert, Dánielfy Gergő, Mező Misi, Pál István "Szalonna", Pogány Induló, Szirota Jennifer, valamint a Honeybeast, a Bohemian Betyars, a Magyar Banda és a Punnany Massif.

    Az ünnepi műsorban a legismertebb Parno Graszt-dalok mellett olyan egyedi produkciók és hangszerelések is helyet kapnak, amelyek kizárólag ezen az estén lesznek láthatóak és hallhatóak.

    A koncertre a jegyértékesítés 2026. július 20-án 10 órakor kezdődik. Az első 48 órában a belépőket 10 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg az érdeklődők - hívták fel a figyelmet a szervezők.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO