Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Április 22-én indul a SopronFest

2023. március 08.

Április 22-én indul a SopronFest, a kilencnapos programsorozatban kulturális, gasztronómiai és turisztikai események várják a látogatókat városszerte.

    Lobenwein Norbert, az esemény egyik alapítója elmondta, hogy a hazai fesztiválkínálatban a SopronFest új színfoltot jelent, mert nem nyáron rendezik és mert egyfajta "urbán" fesztivált álmodtak meg.
    Hozzátette: az eseményhez sok helyi partnert találtak, köztük a Soproni Egyetemet, amely tíznapos programsorozattal készül a fesztiválra.
    Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora úgy fogalmazott: fontos, hogy a soproni fiatalok, az egyetemisták tudjanak szórakozni, kapjanak élményeket és szeressék a várost. Ennek jó eszköze a SopronFest, amelynek részként 33 programot valósítanak meg.
    A programok egyik fő helyszíne a Botanikus kert lesz, ahol minden nap más-más témájú vezetést indítanak magyar és angol nyelven. A belvárosban április 21. és 30. között zajlik majd a SopronJÓLfest elnevezésű program, amelynek részeként egyebek mellett a belváros földszinti ablakaiban az egyetem művész tanárainak és hallgatóinak munkái lesznek láthatók.
    Az Esterházy palotában jótékonysági képárverés lesz, a Lőverekben pedig közösségi festést tartanak majd - sorolta.
    Farkas Ciprián, Sopron (Fidesz-KDNP) polgármestere arról beszélt, hogy a város minden támogatást megad az esemény lebonyolítására. Jó kezdeményezés, hogy Sopron nem maradhat fesztivál nélkül - mondta, hozzátéve, hogy a korábban, a Volt fesztivál ideje alatt megszokott fesztiválhangulat nem marad el sem a belvárosban, sem a koncerteknek helyet adó Lőverekben.
    Váncza Panna, a fesztivál szervezője elmondta, hogy a hivatalos megnyitó április 27-én lesz a Fő téren Charlie-val, majd DJ-k veszik birtokba a Tűztorony erkélyét.
    A hosszú hétvégén a Fő téren a Soproni Sörnapok részeként pénteken Müller Péter Sziámi és Bérczesi Róbert erre az alkalomra alakult Sziámi Karma nevű produkciója lesz hallható, szombaton a 34. Sportgála után a Tánc világnapján táncházat tart a Szalonna és Bandája. Később a Fajkusz Banda és a Sopron Táncegyüttes szórakoztatja a közönséget.
    Vasárnap Farkasházi Réka és a Tintanyúl várja a gyerekeket, Járai Márk pedig önálló programmal készül.
    Április 28. és 30. között a Lőverekben Azahriah, a Carson Coma, a Follow the Flow, az Ivan & the Parazol, az On the Low csapatai, Lil Frakk, a WellHello, Beton.Hofi, a Halott Pénz, Krúbi, a Valmar, a World is Mine dj-i, Metzker Viki x Yamina, Jauri, JoerJunior, a Margaret Island, a Punnany Massif, a ByeAlex és a Slepp, a Tankcsapda, Majka, Dzsúdló, a Necc Party , a Quimby, az Analog Balaton, a Bohemian Betyars és Lovasi András, valamint a Pogány Induló lép színpadra.
    Váncza Panna elmondta, hogy második alkalommal rendezik meg a Telekom Podcast Festet, ezúttal három helyszínen, a Liszt központban, a Búgócsigában és a Kultúrpresszóban.
    Az ART-programok részeként egyebek mellett Kiss Tibor, a Quimby frontemberének kiállítását, Weiler Péter Kár lett volna disszidálni című tárlatát és Lobenwein Tamás fotóművész életmű-kiállítását lehet majd megtekinteni további helyi alkotók munkái mellett.
    Vendéglátóhelyek és éttermek kedvezményekkel és speciális menükkel várják a karszalaggal rendelkezőket, az Erhardt Étteremben például április 29-én Rácz Jenő Michelin-csillagos séf készül ünnepi menüsorral, de különféle boros programok is indulnak soproni és környékbeli pincék szervezésében.
    A SopronFest kínálatát mindezek mellett több színházi és irodalmi programelem, valamint különféle vezetett túrák is színesítik - mondta Váncza Panna.
    Fülöp Zoltán, a fesztivál másik alapítója azt mondta, hogy Mutasd meg Sopront! címmel arra biztatják a helyieket és a Sopronban járt turistákat, hogy rövid videókban mutassák be a várost, mutassák meg a számukra legkedvesebb helyeket.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO