Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Ajándékkoncerttel indul a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri programja

2023. június 14.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar hagyományos ajándékkoncertjével indul a Szegedi Szabadtéri Játékok programja július 1-jén a Dóm téren.

    A Szegedi Szimfonikus Zenekar hosszú ideje meghatározó szereplője a megyeszékhely kulturális életének. Vaszy Viktor zeneszerző-karmester munkája nyomán vált önálló intézménnyé 1969-ben, de az együttes hagyományai csaknem háromszáz évre tekintenek vissza. A zenekar nemzetközileg is elismert tevékenysége mellett a helyi koncertélet bázisa, és a Szegedi Nemzeti Színház operajátszásának is elengedhetetlen hátteret biztosít.
    A Szegedi Szabadtéri Játékokon az első ajándékkoncertet 2003-ban rendezték, a zenekar pedig évről évre a változatosságra törekedve állítja össze a műsort. Az első esztendőben Dvorak Újvilág szimfóniája csendült föl, majd egy-egy évfordulóhoz, témához kapcsolódva állították össze a programot, de arra is akadt példa, hogy neves szólistákat láttak vendégül.
    Az idei Ajándékkoncerten, amelyen Gyüdi Sándor vezényel, a Szegedi Szimfonikus Zenekar által előadott műveket a tánc tematikája kapcsolja össze. Az első felvonásban elhangzik Pjotr Iljics Csajkovszkij Diótörő-szvitje, majd Alekszandr Borogyin Igor herceg című operájából a Polovec táncok és egy válogatás Dvorák Szláv táncaiból. A második felvonás első felében Kodály Zoltántól a híres Galántai táncokat hallgathatja meg a közönség, végezetül Maurice Ravel Boléróját adja elő az együttes.
    A koncertre a nézők péntektől igényelhetnek ingyenes belépőket a Szegedi Szabadtéri Játékok jegyirodájában.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO