Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

A vég közeleg … a Slayer egyetlen, utolsó világkörüli turnéval búcsúzik

2019. május 06.

2018 januárjában a Slayer bejelentette, hogy egy utolsó világkörüli turnéra indul, amely Észak-Amerikában vette kezdetét májusban, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott. A turné meghosszabbításában a banda fellép még Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban is, majd a nyár folyamán visszatérnek Európába. A budapesti búcsúkoncertre 2019. június 11-én kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában.

Tom Araya a zenekar rajongóinak mond köszönetet: „Tényleg hűséges és elkötelezett rajongók vagytok, amit nagyra értékelünk. Még van pár helyünk, ahol játszani fogunk, ezért tartsátok nyitva a szemeiteket és a füleiteket, hogy elkaphassunk benneteket még egy utolsó alkalomra. Köszönjük nektek, még egyszer!

Harminchét éves karrierje alatt a Slayer megmaradt annak a kimagasló punk-thrash bandának, amellyel létrehozták magát a műfajt, és utat mutattak a feltörekvő metál arcoknak. A zenekart ötször jelölték Grammy-díjra - és ebből kétszer el is nyerte -, amiért olyan dalokat írtak, amelyek tükrözik társadalmunk zűrzavarát és rendellenességeit. A Slayer helye biztos a zenetörténetben mint a Nagy Négyes egyike (a Metallica, a Megadeth és az Anthrax mellett): akik megalkották a thrash metál műfaját. A budapesti koncertre jegyek már csak korlátozott számban elérhetők a livenation.hu oldalon.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO