Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

A Tinariwen szeptemberben az Akvárium Klubban lép fel

2024. március 18.

Tizenhárom év után ismét Budapesten ad koncertet a Tinariwen. A világhírű tuareg zenekar szeptember 9-én az Akvárium Klub NagyHalljában lép fel.

     A zenekar több mint negyven éves fennállása alatt több mint ezeregyszáz koncertet adott világszerte. Az eddig megjelent kilenc album közül hármat Grammy-díjra jelöltek, ezek közül a Tassili el is nyerte a legjobb világzenei albumnak járó elismerést 2012-ben - közölték a szervezők hétfőn.
    A mali illetőségű, de tuareg kultúrájú és önazonosságú zenekar 1979-ben alakult Algériában, ahol kezdetben esküvőkön és nagyobb ünnepségeken játszottak. Nem sokkal később egy, a tuareg ellenállás ellen harcosokat kiképző líbiai menekülttáborba kerültek, ahol több évet töltöttek. A tuareg stílusjegyek és a pszichedelikus gitárzenék ötvözetéből kialakult dallamok szövegeiben visszaköszönnek politikai megnyilvánulások és a felkelés melletti kiállás.
    Bár a zenekar hangzását általában sivatagi bluesként jellemzik, olyan világzenét játszanak, amelyben fellelhetőek a blues, a rock és a népzene elemei is. Hangzásviláguk rendkívül egyedi, tagjaik a hagyományos tuareg ruházatban állnak színpadra, ami nagy részben elfedi arcukat.
    A Tinariwennek tavaly jelent meg a kilencedik stúdióalbuma, az Amatssou. A lemez különleges körülmények között készült, mivel egy mauritaniai táborban vették fel, gyakorlatilag a csillagok alatt: a dél-algériai sivatag egyik oázisában, sátrakból rögtönzött stúdióban rögzítették az albumot. A lemezen a bendzsó, a hegedű és a pedal steel gitár keveredik a tuareg zenekar védjegyévé vált kígyózó gitárvonalakkal és hipnotikus groove-okkal.
    Ők az első tuareg zenekar, amely akusztikus gitárról elektromosra váltott. Olyan világsztárok tartják őket kedvenceiknek, mint Robert Plant (Led Zeppelin), Carlos Santana, Henry Rollins, The Edge (U2), a Coldplay tagjai vagy Thom Yorke a Radioheadből.
    A Tineriwen már többször járt Magyarországon: 2005-ben és 2007-ben a Sziget fesztiválon, 2008-ban a Művészetek Palotájában, 2011-ben a Zöld Pardonban lépett fel.

 

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO