Best of Budapest & Hungary
Measure of Quality
A posztszovjet térség vizuális emlékezete jelenik meg Benedetta Ristori fotográfiáin a PaperLab Galériában
Grúzia és Örményország városi terein keresztül vizsgálja a közép- és kelet-európai régió kollektív emlékezetének rétegeit Benedetta Ristori olasz fotográfus A fal kétszer emlékezik című kiállítása. A Budapest FotóFesztivál hivatalos programjához kapcsolódó tárlat május 17-ig ingyenesen látható a Mai Manó Ház PaperLab Galériájában.
A közlemény szerint Ristori képein a szovjet múlt nem múzeumi relikviaként, hanem a mindennapok élő szöveteként jelenik meg. A fotográfus városokat, uszodákat, lakótelepeket és játszótereket fényképez, ahol a történelem nyomai még mindig ott húzódnak a falak repedéseiben.
Az analóg technikával készült, 21 képből álló sorozat egyszerre dokumentatív és költői: "A projekt célja, hogy feltárja e nemzetek múltjának és jelenének viszonyát, és bemutassa, miként formálhatja a múlt a mai világot"- idézi a közlemény a fotográfust.
A közlemény szerint Ristori fotográfiai munkásságának középpontjában azoknak a helyeknek a vizsgálata áll, ahol az egyéni életutak, az épített környezet és a kollektív emlékezet szorosan összefonódnak. Képei a közép- és kelet-európai régió átalakuló tájait rögzítik, miközben azt kutatják, miként hagy nyomot az ideológia, a politika és a történelem a jelen vizuális valóságában.
A sorozat szerves folytatása a művész korábbi, a Balkán-félszigeten készült East című projektjének, amely a volt jugoszláv térség posztszocialista identitását vizsgálta.
Az anyagban hangsúlyos szerepet kapnak a spomenikok, a szocialista korszak monumentális emlékművei, amelyek Ristori olvasatában nem pusztán történelmi relikviák, hanem absztrakt, totemszerű formák.
A fotográfus képeivel azt mutatja meg, hogy ezek az emlékművek miként váltak a kollektív emlékezet ambivalens hordozóivá: felidézik egy ideológia bukását, miközben egy közösség múltjának lenyomatait is őrzik - írták, hozzátéve, hogy a különböző évszakokban készült felvételeken az üres terek és az alkalmi emberi jelenlét hidat hoznak létre múlt és jelen között. A dokumentarista hagyományokból táplálkozó látásmód így olyan fotográfiai nyelvet eredményez, amely nem lezárja, hanem megnyitja az emlékezés kérdését.