Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyével nyit a Müpa

2021. június 24.

A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyével nyit a Müpa csütörtökön, a koncerten Bartók, Schumann és Csajkovszkij emblematikus művei szólalnak meg.

Az esten Bartók A csodálatos mandarin, Schumann a-moll zongoraversenye és Csajkovszkij VI. szimfóniája hangzik el Ligeti András vezényletével és Bogányi Gergely zongoraművész előadásában - közölte a zenekar az MTI-vel.     Az elsőként elhangzó A csodálatos mandarin azt a beteljesült szerelmet mutatja be, amelynek a halál az ára. Ezt követően Schumann zongoraversenyét hallhatja a közönség, majd Csajkovszkij patetikus jelzővel felruházott h-moll szimfóniáját, amelynek bemutatóját a szerző mindössze nyolc nappal élte túl.     A szólista Bogányi Gergely tanulmányait a budapesti Zeneakadémián, majd Helsinkiben a Sibelius Akadémián végezte, 1996-ban első díjat nyert a Budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyen, 2010-ben pedig a zeneszerző születésének bicentenáriumán két nap alatt eljátszotta a Müpában Chopin összes zongoraművét.
    Ligeti András, az est karmestere elismert hegedűművész. Karmesteri pályafutása 1991-ben indult egy Kurtág György-mű ősbemutatójának előkészítésével, ezután több kortárs zenemű bemutatójának karmestere volt. Nyolc éven át a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarának vezető karmestere, a Telekom Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója volt, közben szerződtette a Nyugat-Ausztráliai Szimfonikus Zenekar, és 2005-ben a Taipei Szimfonikus Zenekar is. Egyetemi docensként vezette a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenekarát, és tanított is a karmesterképző tanszakon.
    A Müpa épületébe kizárólag orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkban, védettségi igazolvány vagy a védettséget igazoló applikáció, valamint személyazonosító igazolvány bemutatásával lehet belépni.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO