Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

A Kőműves Kelemen című rockballadát mutatják be a Városmajori Szabadtéri Színpadon

2025. július 25.

A Szörényi-Bródy szerzőpáros Kőműves Kelemen című rockballadáját mutatják be a Városmajori Szabadtéri Színpadon pénteken, több mint 40 évvel az ősbemutató után.

    A darab több mint 40 éves, de mondanivalója most is aktuális: a Bródy-Szörényi páros rockoperák sorozatát írta meg, mindig a magyar kultúrából és történelemből merítve.

    A Zikkurat Produkcióval közös előadást Alföldi Róbert rendezésében láthatja a közönség.

    A Déva várát építő kőművesek történetéből Sarkadi Imre írt novellát és töredékben maradt drámát, amelyből Ivánka Csaba készített szövegkönyvet.

    A rockballadát Bródy János dalszövegeivel és Szörényi Levente zenéjével 1982-ben mutatták be a Pesti Színházban Marton László rendezésében, Hegedűs D. Géza címszereplésével, Novák Ferenc koreográfiájával.

    Benkő Nóra, a színház igazgatója korábban úgy nyilatkozott: fontos, hogy a szabadtéri színpad ne csupán befogadóként működjön, hanem saját produkciókat is létrehozzon. Kiemelte: bízik abban, hogy a Kőműves Kelemennel egy olyan előadás jön létre, amelyben mindenki felismer valamit a saját életéből, problémáiból.

    Alföldi Róbert szerint manapság már nem tudunk olyan alapokat letenni, hogy felépüljön, amit tervezünk, hogy a vágyaink, az álmaink, az ideáink, amiért dolgozunk, összeálljanak. A darab 40 éve született, és ma még mindig ugyanazok az érzeteink, ennyi év alatt sem történt semmi - idézte a közlemény a rendezőt.

    Alföldi Róbert rámutatott, hogy az általa rendezett 10 évvel ezelőtti előadáshoz képest a helyzetek sokkal végletesebbek, a szomorúság mélyebb, az indulat véresebb, a cinizmus erősebb.

    A félelem ma már erősen rányomja bélyegét a kommunikációra, minden egyes mondatra, helyzetre, szóra. Tehát van miről beszélni ezzel a darabbal, és nem túl reménykeltő a vége - jegyezte meg.

    A Városmajori Szabadtéri Színpadon látható előadás címszerepében Stohl András, Vándorként László Zsolt, Anna szerepében Radnay Csilla, Boldizsárként Medveczky Balázs látható.

    A kőműveseket Szatory Dávid, Balogh János, Simon András, Krisztik Csaba, Kékesi Gábor, Szanka Levente, Hajmási Dávid, Gyulai-Zékány István, Szécsi Bence, Szűcs Dániel és Juhász Kristóf alakítják. Az előadás koreográfusa Vári Bertalan.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO