Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

A Best of Budapest & Hungary különdíjasai

2017. március 29.

Tizenkét kategóriában nyújtottunk át különdíjat a XXIV. Best of Budapest & Hungary Díjátadó Gálán, amelynek a Budapest Marriott Hotel adott otthont március 25-én este.

Életműdíj: Meződi Alice

Gyermekkora óta dolgozik a vendéglátásban. 1956-ban a szülei által bérelt Paksi Halászcsárdában sámlin állt a pult mögött, és csapolta a sört, mérte a bort. A Pakson tanult ízeket máig nem feledve egyszer egy évben még most is a fazekak mögé áll, hogy elkészítse a Remíz törzsvendégeinek a karácsonyi halászlét, a töltött káposztát és a libamájas fasírtot. Alice volt pultos, felszolgáló, szakács, üzletvezető; az utóbbi három évtizedben pedig a férjével, Meződi Józseffel közösen megálmodott éttermüket, a Remíz Kávéházat és Éttermet vezetik, a családi vállalkozásba bevonva a második generációt is. Szakmai hitvallása így hangzik: úgy kell alkalmazkodni a változó világhoz, hogy megőrizzük egyéniségünket, és azokat a hagyományokat, amelyeket a vendégek megőrzésre méltónak ítélnek.


Az év gasztro-vállalkozója: László Árpád

Tudják, mi a robinzonád? Ha valaki könyvet írna László Árpád étterem tulajdonosról, az kimerítené az említett műfaj fogalmát. Kalandregény lenne a javából, Defoe nyomdokain haladva, hiszen átvitt értelemben a sziget is adott hozzá, és a hős is. Eltérés maximum abból adódna, hogy a főszereplő nem magányos hajótörött – sőt! Elmondása szerint rendkívüli emberek veszik körül, karrierje kifejezetten töretlen, és a hajói sem futottak soha zátonyra. Ötletekért soha nem kell a szomszédba mennie és képes állandóan megújulni. Számos vendéglátóegység tulajdonosa, közülük a Robinson már több mint negyed évszázada fogadja és ejti rabul a vendégeket.


Az év budapesti éttermese – modern kategóriában: Hlatky-Schlichter Hubert

Hlatky-Schlichter Hubert olyan kulthelyek tulajdonosa Budapesten, mint a Tütü, KIOSK, Babel, Terasz, SUSU, a KIOSK BEACH és a Terem. Folyton alkotna, lehetőleg olyat, amilyet más még előtte soha. Azt mondja magáról, hogy kicsit kívülálló, és mindig megy a saját feje után. Perfekcionista, és pontos víziói vannak arról, amit szeretne. Nem szereti a kompromisszumokat: ezért zárt be a Babel, s ki sem nyitott addig, amíg Hubert azt nem érezte: most már nem csak jó, hanem kivételes. S hogy ez mit jelent? A Babel Budapest magyar- regionális konyhája a helyi eredetű hagyományokra koncentrál, inspirációit és alapanyagainak 75%-át is innen szerzi, de illeszkedik a mai nemzetközi elvárásokhoz. Egy séfpáros, Veres István és Langer Gábor, dolgozik azon, hogy a nagybetűs, tudatos, de szívből jövő konyhaművészetnek teret engedjenek, és elkápráztassák a vendégeket.


Az év budapesti éttermesei – klasszikus kategóriában: Cecey-Horváth Gergely, ifj. Cecey-Horváth Tibor, Marosi Rita és Szerdahelyi Eszter

Több mint negyedszázada már, hogy eltűnt egy hajdan volt Óbuda, földbesüppedő házaival, mesterműhelyeivel, apró boltocskáival; bohémeket, művészeket, szerelmes kisasszonyokat becsalogató kiskocsmáival. Itt éltek egymás mellett sváb és zsidó származású polgárai, magyar szomszédaikkal tisztes megbecsülésben. A Kéhli Vendéglő néhány hasonló korú házzal körbevéve ma egy kis szigetnyi múltat őriz az arcnélküli kockaházak között. Hála hajdan volt híres-nevezetes törzsvendégének, Krúdy Gyulának, túlélte a megsemmisülést és megmaradt. A szorgalmas és vendégszerető Kéhli család 1899 tavaszán nyitotta meg kisvendéglőjét, és elérték, hogy a Kéhli név egyet jelentsen az ízletes magyar konyhával és jókedvvel. Ma a Cecei-Horváth család őrzi és folytatja a hagyományt.


Az év vidéki éttermese: Pesti István

Pesti Istvánnak már akkor az volt a fixa ideája, hogy a vidéki gasztronómiáé a jövő, amikor 2015 márciusában átvette a budapesti Tanti Michelin-csillagát. Aztán rövidesen áttette székhelyét Tatára, s azóta vezeti a Platán Restaurant & Café konyháját, csodás természeti és történelmi környezetben, az Öreg-tó partján. Elmondása szerint hosszú távra tervez, konyhájának és ételeinek fő ismérvei a minőség, emberközeliség és egyéniség. Sokak szerint ő a legszebben tálaló magyar szakács, akinek ételeit ezer közül is könnyű felismerni.


Az év séfje: Barna Ádám

A St. Andrea Wine & Gourmet Bar séfje már gyerekkorában tudta, hogy szakács lesz: első ételeit általános iskolás korában készítette, még Békés megyében. Felnőtt fejjel Torontóban és Londonban is dolgozott, s majdnem végképp letelepedett Ausztriában, ahol a salzburgi ötcsillagos Hotel Oberforsthof konyháját vezette. Onnan költözött mégis vissza Magyarországra, családostul. Azt mondja, jó érzés idegen országban szakmai sikereket szerezni, de még jobb hazatalálni, s egy nagyszerű csapattal itthon is sikereket elérni, legyen az a szakma elismerése, vagy teltházas étterem, elégedetten és élményekkel távozó vendégekkel. Két év alatt ő és a St. Andrea összeértek, mint az ízek egy jó flódniban. Látható és ízlelhető az összhang, ahogyan közösen „törekszenek a jónak gyakorlására” – a St. Andrea mottójának megfelelően.


Az év cukrásza: Nagy Anna

Mint a népmesében a legkisebb királylány, aki azt találta mondani édesapjának, hogy ő bizony úgy szereti őt, mint az emberek a sót – nos, ilyen tudatosan használja Anna a legkülönbözőbb szokatlan alapanyagokat mennyei desszertjeiben. Mesterien játszik az ízekkel, színekkel, textúrákkal és formákkal. Idestova 8 éve mozog a tányérdesszertek világában. Két évet a New York Kávéházban töltött, az utóbbi hat éve a Salon étterem csapatában telt. 2014-ben a SIRHA Budapest Desszert versenyen első helyezést ért el, tavaly Rióban, az olimpiára felállított Magyar Házban ő képviselte hazánkat desszertfronton. Számára az állandó megújulás elengedhetetlen, szüntelenül törekszik a fejlődésre. Utál második lenni, más cukrászok ötleteit lemásolni, inspirálódni viszont bárhol képes, séta közben is sokszor ihletet kap.


Az év pékje: Szabadfi Szabolcs

Szabi, a pék – ahogyan a legtöbben ismerik – azt vallja, hogy a jó pék valójában művész, aki a kenyérsütéssel a szeretetet teszi láthatóvá. Szabi épp 26 éve próbálja megtalálni a legjobb kovászolt fehérkenyér receptjét. Alap életműködéséhez három dolog szükséges: liszt, kovász és kávé. Mindig lisztes a köténye. Aludni nem nagyon szokott. A folyamatosan pörgő, kreatív ötletember egy tündéri kisvárosból, Kőszegről származik, de igencsak világlátott: összesen 10 évet töltött külföldön  (Ausztriában, Máltán, Olaszországban és Svédországban), majd hazajött, s sokunk örömére három éve megnyitotta a Panificio il Basilico-t, azaz a Bazsalikom Pékséget, mely egyben bisztró is, egy mindig nyüzsgő, hangos tér, ahol az olasz és magyar gasztronómia a tetőfokára van járatva. S hogy mire a legbüszkébb? Három gyermekére, Winnie-re, az okos labradorjára és a pizzára, amit süt!


Az év budapesti szállodása: Flesch Tamás

A Hotel Parlament, a Hotel Zichy és a Hotel Moments szállodákat üzemeltető Continental Group ügyvezetője sokoldalú szakember, aki otthonosan mozog a szállodaipar, a vendéglátás és utaztatás területén is. Ez a holisztikus gondolkodás vezérli akkor, amikor szakmai tanácsadóként kitartóan lobbizik az áfacsökkentésért, a reptérről való kötöttpályás bejutás lehetőségéért, illetve az új Kongresszusi Központért. Három új budapesti szálloda nyitásán dolgozik épp: a Hotel Clark, a D8 Hotel Budapest és a Hotel Four Elements a következő két évben tárják ki kapuikat. Hisz abban, hogy egy szálloda sikere 60 százalékban a csapaton múlik, és csak 40 százalékban magán a terméken.
   

Az év vidéki szállodása: Mihók Tamás

Mihók Tamás, a siófoki Mala Garden vezetője és egyik tulajdonosa több, mint húsz éve foglalkozik vendéglátással, de nem tartja magát hotel és vendéglátós szakembernek: inkább egy igényes vendég szemével próbál mindent nézni és elvárni – saját magától és munkatársaitól. Az építő mérnöki végzettséggel rendelkező szakember 1999-ben nyitotta meg első helyét, az akkori Café Molót Siófokon, majd annak sikerein felbuzdulva újabb vállalkozásba kezdett. Csikós Mihály nívódíjas építésszel közösen álmodták meg a Mala Garden éttermet és a hozzá tartozó hat szobát –a kombó hamar fogalommá vált a vendégek körében. Tamásék ma már egy új szárnnyal, panorámás wellness részleggel, saját cukrászüzemmel és összesen 18 szobával és 4 lakosztály várják a vendégeket.  Hiszi és vallja: "Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagyunk."


Az év gasztro-showmanje: Jókuti András

Akármelyik neves gasztronómiai rendezvényen járunk, Jókúti András szálfa termete (le sem tagadhatná, hogy sokáig vízilabdázott) mindenhol kimagaslik a tömegből. Nem csak Magyarországon, hiszen András az egész világot beutazza - s Világevő nevű blogján erről rendre be is számol. Saját bevallása szerint is ’furán utazik.’ Volt, hogy Koppenhágában egy kollégium jellegű hostel 12 fős szobájában aludt, és onnan ment vacsorázni a világ legjobb éttermébe, a Nomába. András dolgozott újságíróként, rádiós volt, és mindig is érdekelte az étteremkultúra és a gasztronómia. A showman szerep kifejezetten jól áll neki, ezt a Bocuse D'Or európai döntőjén és a világbajnokságon is bizonyította.


Az év gasztro-borásza: Kertész Zoltán

Kertész Zoltán nem többgenerációs borász családból származik. Amikor a fejébe vette, hogy pincét nyit, mindent a nulláról kezdett, s így vált lassan a székesfehérvári vállalkozóból etyeki borászat- és pezsgőháztulajdonos. A fogyasztók nem csak kiváló frizzante jellegű habzóborait és nyerspezsgőit tartják számon, de a dizájn miatt is régóta ismerik, felismerik és szeretik a Kertész pezsgőket: az átlátszó címke és a kézzel írt felirat már védjegyévé vált. Az egyedi stílus elnyerte az ország legszebb palackja címet is. Zoli igazi hedonista, és szereti a borturizmust kulináris élményekkel párosítani – erre kiváló helyszín a mediterrán hangulatú Carla Pezsgőház. Zoli állítja, hogy a pezsgő a legjobb kedélyjavító, s ennek a nagyvonalú, életigenlő, nagyon szerethető embernek ezt el kell hinnünk. Idén az éttermes és sommelier kollegák többségének döntése alapján ő 2016 gasztro-borásza.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO