Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Gundel

Étterem Kávéház
Magyar tradicionális

A mai Gundel visszatért az eredeti küldetéshez, amely szerint „a Gundel mindenkié”!
Hisszük és hirdetjük Gundel Károly alapító gondolatát, amelynek égisze alatt kínáljuk ételeinket a leghíresebb Gundel klasszikusokat, legendás vendégszeretettel övezve! A Gundel étlapját, annak gerincét nem kellett megírni, már 80 éve készen áll. A legjobb Gundel hagyományokra építi az ételeket, ennek központi eleme a Nemzeti 11, az a tizenegy ikonikus Gundel fogás, amire mindannyian úgy tekintünk, mint a legfontosabb Gundel örökségre. Ezen keresztül mutatjuk meg a más országokból, kultúrákból idelátogatóknak, hogy mi magyarok mit szeretünk, mit fogyasztunk, mit tartunk a magyar konyha alapjának. A Gundel és ezzel együtt a magyar konyha ezen ízekkel versenyez a nemzetközi gasztronómiai játéktérben. Természetesen sok más kihagyhatatlan étel is helyet kapott ezen a rangos választékon, amelyeknek tökéletességéért Moldován Viktor és Wolf András séfek felelnek. Magyarország leghíresebb, egyben egyetlen hungarikum étterme kihagyhatatlan, Budapest és a magyar vendéglátás leghíresebb, bakancslistás helye! Gundelben minden az örökségről szól, ami többek között az étterem helyszíne, mely már több mint 127 éve a magyar gasztronómia bölcsője. A megújult Gundel ,,vissza a gyökerekhez” szlogennel épít, a beltérben és a kerthelyiségben is visszahoztuk a régi idők hangulatát, ezzel létrehoztunk egy olyan teret, ami egyszerre tiszteleg a Gundel aranykora előtt, ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy minden napszakban, minden alkalomra, a lehető legszélesebb vendégkör előtt nyitva álljon.

Ismerje meg Magyarország leghíresebb éttermét, legyen a vendégünk minden nap vagy kiemelkedő rendezvényeinken, mint Gundel Karácsony vagy Szilveszter.


 

 

Milyen alkalomból:
Üzleti ebéd Ünnep Születésnap Üzleti vacsora Ebéd Vacsora Házassági Évforduló
Férőhely
Benti férőhely 110 Kerthelyiség á la carte: 170 Kert bankett: 520 Kert állófogadás: 1000
Jellemzők
Terasz Terasz
Élő zene Élő zene
Kutyabarát Kutyabarát
Különterem Különterem
WiFi WiFi
Parkolási lehetőség Parkolási lehetőség
Gyerekbarát Gyerekbarát
Akadálymentes Akadálymentes
Catering Catering
Gundel
1146 Budapest, Gundel Károly út 4.
Nyitvatartás:
Hétfő-vasárnap 11:00-22:00
Konyhazárás minden nap 21:00
Vissza
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO