Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Dunapark Étterem & Kávéház

Casual Dining
Nemzetközi
Kávézó és étterem, amely a 30-as évek hangulatát idézi, 21-századi minőségben - ez a mottója a Dunaparknak, ahol a történelem kétség kívül kézzel fogható. Az épületet, melynek földszintjén helyet kapott, Báró Hatvany Lajos megbízása alapján Hofstatter Béla és Domány Ferenc tervezte, idilli helyszínen: az árnyas Szent István Park szomszédságában, néhány lépésre a Duna parttól. 1938-ban nyílt meg, a főváros legmodernebb - a kor építészeti irányzatának megfelelően Art Deco stílusú - kávéházaként. Azonnal a közelben székelő ügyvédek, galéria-tulajdonosok és politikusok törzshelye lett, és ez azóta mit sem változott. Bőséges reggeli és könnyű ebéd közepette ki tudja, hány üzlet köttetett már itt. Hány szerelem szökhetett szárba esténként? És vajon hány nagymamát, anyóst invitáltak meg ide délutánonként?
 
A Dunaparknak ezer arca van. Cukrászdája saját készítésű, finom tortákat, süteményeket készít, remek a kávé, és érdemes megkóstolni a klasszikus koktélokat is, különösen a ház egyik specialitását, a Grassalkovich Gamay rosé koktélt. Hatalmas, 120 férőhelyes, szellős, hatalmas teraszán ücsörögni különösen nyári estéken varázslatos élmény, amikor élő dzsessz szól esténként. A kiszolgálás mindig szívélyes és derűs, és amennyiben az időjárás nem lenne az, beülhetünk a süppedős bőrfotelekbe, vagy elvonulhatunk a karzatra.
 
A Dunapark konyhájának specialitásai sokoldalúak és nemzetköziek. Az étlapról nem hiányozhat a klasszikus Bécsi szelet petrezselymes burgonyával és ecetes salátával. Hogy miért ide jár érte a város? „Mert itt valóban minőségi alapanyagból készül, friss, a panírja csodásan ropogós, még szinte sistereg a tányéron. Amit szinte beterít” – nevet a Dunapark séfje, Mészáros Gábor, aki szerint a törzsvendégek ragaszkodnak bizonyos ételekhez. „A nap bármelyik szakaszában kérhetnek eredeti bécsi virslit, és itt a legjobbat fogják kapni, akár reggelire kívánják, akár vacsorára.” Ami pedig az étlap többi részét illeti: a fogások szezonálisak, hiszen a hozzávalók az évszakokkal változnak, a struktúrák és ízek harmóniában vannak, és így a legjobb kulináris élményt nyújtják.
 

 
 
Milyen alkalomból:
Üzleti ebéd Reggeli Ebéd
Férőhely
Benti férőhely 220 Terasz 120
Jellemzők
Terasz Terasz
Élő zene Élő zene
Kutyabarát Kutyabarát
Különterem Különterem
WiFi WiFi
Légkondicionálás Légkondicionálás
Dunapark Étterem & Kávéház
1137 Budapest, Pozsonyi út 38.
Hétfő-Vasárnap: 09.00 - 19.00
Vissza
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO