Az első versenynap a cukrász-világbajnokságon

A döntő első napján bonbont és tányérdesszertet kellett előállítaniuk a fiatal versenyzőknek. A desszert formája szabad, de legyen a versenyző küldő országának karakteres édessége. Olyan, amit ott mindenki ismer és szeret.

Bedő J. István

Best of Budapest online | 2010. február 24.

A 14. Cukrász Junior Világbajnokság döntőjének vendége volt Gabriel Paillasson, a világhírű francia mestercukrász, akinek édes gyermeke, találmánya maga ez a versengés. Az első versenynap délutánján, mielőtt a komoly – nyolcórásnak hirdetett, de jócskán elhúzódott – szakmai munka zsűrizése elkezdődött, méltatta a verseny fontosságát. Egy kérdésre válaszolva elmondta: sajnálja, hogy a szakmailag megkerülhetetlen francia versenyzők nincsenek itt, de ők nem tagjai ennek a szervezetnek, és a szigorú szabályok csak a tagok versenyét teszik lehetővé.

A versenyzők bonbonjaikat általában friss gyümölcs felhasználásával készítették, nagyon sokszor a keserű és a fehér csokoládé együttes felhasználásával. Ez a munka rengeteg pepecseléssel járt – még a rendkívül praktikus formák, zsebsárkányok, hőlégfúvók és hűtvefúvók alkalmazása ellenére is.

A nagyközönség kíváncsiságát azonban főleg az ún. nemzeti sütemények ajzották fel. Ezek között láttunk olyan egyszerű mandulás pálcikát, aminek fontosságát a magyarázat adta meg, ti. ebből készülnek majd hidak, tornyok és egyéb emeletes tortaépítmények. A brazilok nagyon kunsztos hab (vagy krém-?) alagutakat készítettek, a japán versenyző golflabdára és fésűkagylóra egyszerre emlékeztető művészi gombócot. (Nehéz pontosan leírni, ugyanis a tényleges magyarázatok a zsűrinek szóltak, a nézők csak általánosságokat hallhattak.)

A portugálok cserépszilkében sült fahéjas édességet adtak a zsűri elé, a dán versenyző a nagymama almatortáját hozta, a két magyar cukrász leány pedig két új feldolgozású régi sikert. Lestár Enikő majdnem klasszikus indiánert alkotott, amelyben vaníliakrémet rejtett a tejszínhab mélyére, Tapaszti Nikoletta pedig a híres lúdláb tortát bontotta elemeire, a nehéz párizsi (csokoládé-) krémet azonban könnyű csokimousse-ra cserélte, a benne lévő szeszes meggyet pedig az elfektetett csokihenger mellé  helyezte, a hengert vékony réteg csoki vonja be: A következő nap programja még sűrűbb: a versenyzőknek parfétortát, díszmunkát (vagyis cukrász-szobrászati művet) és hagyományos tortát kell alkotniuk. A részletek titkairól mindenki mélyen hallgat…

 

Az első versenynap a cukrász-világbajnokságon

A döntő első napján bonbont és tányérdesszertet kellett előállítaniuk a fiatal versenyzőknek. A desszert formája szabad, de legyen a versenyző küldő országának karakteres édessége. Olyan, amit ott mindenki ismer és szeret.

Bedő J. István

Best of Budapest online | 2010. február 24.

A 14. Cukrász Junior Világbajnokság döntőjének vendége volt Gabriel Paillasson, a világhírű francia mestercukrász, akinek édes gyermeke, találmánya maga ez a versengés. Az első versenynap délutánján, mielőtt a komoly – nyolcórásnak hirdetett, de jócskán elhúzódott – szakmai munka zsűrizése elkezdődött, méltatta a verseny fontosságát. Egy kérdésre válaszolva elmondta: sajnálja, hogy a szakmailag megkerülhetetlen francia versenyzők nincsenek itt, de ők nem tagjai ennek a szervezetnek, és a szigorú szabályok csak a tagok versenyét teszik lehetővé.

A versenyzők bonbonjaikat általában friss gyümölcs felhasználásával készítették, nagyon sokszor a keserű és a fehér csokoládé együttes felhasználásával. Ez a munka rengeteg pepecseléssel járt – még a rendkívül praktikus formák, zsebsárkányok, hőlégfúvók és hűtvefúvók alkalmazása ellenére is.

A nagyközönség kíváncsiságát azonban főleg az ún. nemzeti sütemények ajzották fel. Ezek között láttunk olyan egyszerű mandulás pálcikát, aminek fontosságát a magyarázat adta meg, ti. ebből készülnek majd hidak, tornyok és egyéb emeletes tortaépítmények. A brazilok nagyon kunsztos hab (vagy krém-?) alagutakat készítettek, a japán versenyző golflabdára és fésűkagylóra egyszerre emlékeztető művészi gombócot. (Nehéz pontosan leírni, ugyanis a tényleges magyarázatok a zsűrinek szóltak, a nézők csak általánosságokat hallhattak.)

A portugálok cserépszilkében sült fahéjas édességet adtak a zsűri elé, a dán versenyző a nagymama almatortáját hozta, a két magyar cukrász leány pedig két új feldolgozású régi sikert. Lestár Enikő majdnem klasszikus indiánert alkotott, amelyben vaníliakrémet rejtett a tejszínhab mélyére, Tapaszti Nikoletta pedig a híres lúdláb tortát bontotta elemeire, a nehéz párizsi (csokoládé-) krémet azonban könnyű csokimousse-ra cserélte, a benne lévő szeszes meggyet pedig az elfektetett csokihenger mellé  helyezte, a hengert vékony réteg csoki vonja be: A következő nap programja még sűrűbb: a versenyzőknek parfétortát, díszmunkát (vagyis cukrász-szobrászati művet) és hagyományos tortát kell alkotniuk. A részletek titkairól mindenki mélyen hallgat…