Ifor Humphreys egyike azon kevés brit tenyésztőknek, akik japán Wagyu (ejtsd: vagjú) marhákat tenyésztenek. A helyi sörgyárral kötött sikeres alkuja után pedig ezek a marhák naponta két liter sört ihatnak. Az abermule-i gazda meg van győződve arról, hogy a sör segít ellazulni az állatoknak, míg a masszázs jót tesz az izomtónusuknak.
Az állatok húsát London legelőkelőbb éttermei, valamint közvetítőik vásárolják, kilóját 120 angol fontért (37 000 forint). Mr Humphrey 45 szarvasmarhája a napi alkohol-löketet a Montgomeryhez közeli Monty sörgyártól kapja, ingyen. A sör ugyanis, amit isznak, hulladéktermék – emberi fogyasztásra alkalmatlan a túl magas élesztőtartalom miatt.
- A sörgyár napi, mintegy 20 liter, kiöntésre ítélt söre épp az, ami az én marháimnak ideális ital. Csak beleöntöm nekik a vályúba, és ők behabzsolják - mondja Humphreys, akinek a farmja 200 hektárnyi földön terül el Upper Bryntalch-ban.
- Ettől a mennyiségtől még nem rúgnak be – jegyzi meg a gazda. Csak elheverednek és egy jót alszanak. A stresszmentes, jól tartott állatok húsa pedig bizonyítottan ízletesebb.
Japánban, ahonnan a vagjúk származnak, szintén alkohollal itatják a marhákat, ami serkenti az étvágyat még a forró napokon is, és rendszeresen, kézzel masszírozzák őket, hogy megfelelő minőségű maradjon az izomtónusuk. Humphreys a masszázsról azt mondja, hogy néha-néha ő is nekilát, és átmasszírozza az állatait, de közel sem napi rendszerességgel. Hozzátette, hogy a Wagyu marha húsa genetikai alapon fantasztikus.
A puha, fénylő izomközti zsír márványos erezete jelzi a hús magas minőségét. Sütéskor a zsírban található cukrok karamellizálódnak, ettől olyan egyedülállóan ízletes és vajpuha a wagyu marha húsa.
– Mielőtt a marháimat vágóhídra küldeném, napokig négy korsó sört isznak fejenként, egyébként pedig a szomszédos farmról szerzem be nekik a szénát és a silótakarmányt – mondja Humphreys.
A gazda most épp azt tervezi, hogy kóstoló napot tart majd a newtowni Coleg Powysban. A tehenek és a tehéntartás nem idegen Walesben. Voelas Hallban a Lleyn-félsziget Európa legfőbb tenyésztőközpontja.