Hogy érkezett az Ön életébe a bor? Saját kezdeményezés vagy családi hagyomány?
Családi hagyomány, amennyiben a nagyszülők Szekszárdon illetve környékén mindig foglalkoztak szőlővel és borral. Gyermekkoromban nagyapámmal rendszeresen jártunka szőlőbe, ahol lehetett, segítenem kellett. Ebből persze nem következik egyenesen, hogy borászatot indít az ember, az már saját döntés volt.

Miért pont Szekszárd?
Szekszárdi születésű vagyok, gyermekkoromban rengeteg időt töltöttem ott. Rokonaim közül sokan élnek Szekszárdon illetve a közelében. Ugyanakkor azt is el kell, hogy mondjam, hogy a fél Földet körbekóstolva egyértelművé vált számomra, hogy a szekszárdi borvidék egy igazi ékszerdoboz, s bár a világ még nem ismeri, de fantasztikus borokat lehet itt találni.

Mit ad, és mit vesz el az Ön életéből a borokkal való foglalkozás?
Kezdjük a kérdés azon részével, hogy mit vesz el? Azt, amiből a legkevesebbel rendelkezik egy ember. Időt. Mit ad? Nagyon sok mindent. Alkotást, találkozásokat, sikert, örömöt, a természettel való együttélést, szoros emberi kapcsolatokat, persze ezzel együtt bosszúságot, egyre több ősz hajszálat is. Mégis szeretünk a borral foglalkozni.

A családja támogatja, vagy inkább egy időrabló hóbortnak tekintik?
Természetesen támogatást kapok. Nem tudom, hogy ezt valaki tekintette-e valaha is hóbortomnak, de az biztos, hogy én nem. Az első perctől tudatosan haladtam előre, építgettem a borászatot. Persze sokan, kérdezték, vagy egyszerűen rám sütötték, hogy ez hobbi. Nem az. Ez vállalkozás, döntésekkel, felelősséggel. Lehet-e hobbinak tekinteni valamit, ahol néha tíz ember bérét kell a hónap végén kifizetnem, hiszen ebből él a családjuk. Ugyanakkor eszembe jut néha Örkény mondása arról, hogy mindennap külön öröm számára, hogy azért fizetik, amiért ő is fizetne, csak hogy csinálhassa.

Mi a szépsége és mi a nehézsége ennek a szakmának?
Szépsége részben az alkotás öröme, részben a fogyasztók pozitív visszajelzése. Öröm, amikor keresik a boromat, öröm, amikor valaki azt mondja, hogy ma már csak szekszárdit iszom, öröm, egy szekszárdi lakos eljön a pincémbe, s a Bikavér Selectionből négy kartont vásárol. Szépsége, hogy minden évjárat más, ezer apró dolgon múlik a siker, s mindent jól kell megoldani. Nehézsége, hogy sokan beszélnek a borról, mint nemzeti értékről, de rengeteg adminisztráció terheli a borászatokat, a szakemberképzés néhány területen nem megoldott.

Melyik a kedvenc saját bora? ...és miért?
Mindegyiket szeretem, de mindegyiket másért és máskor. A rozé boraimat szívesen iszom bármilyen tészta- vagy halételhez. A Bel Canto kvaterkázós, beszélgetős bor. A Doppio a két cabernet-vel elmélyülést igényel. Ünnepre- bár én mindennap megkóstolnám - a csúcsborunk, a Primus kerül az asztalra. Ha selymes, lágy, de élettel teli bort kívánok, akkor a Tsokoláta vagy a Cabernet Franc Selection kerül a pohárba. Apámmal Bikavér Selectiont kortyolunk vagy Kadarkát. Ő is szekszárdi borokon nőtt fel.

Hogy érkezett az Ön életébe a bor? Saját kezdeményezés vagy családi hagyomány?
Családi hagyomány, amennyiben a nagyszülők Szekszárdon illetve környékén mindig foglalkoztak szőlővel és borral. Gyermekkoromban nagyapámmal rendszeresen jártunka szőlőbe, ahol lehetett, segítenem kellett. Ebből persze nem következik egyenesen, hogy borászatot indít az ember, az már saját döntés volt.

Miért pont Szekszárd?
Szekszárdi születésű vagyok, gyermekkoromban rengeteg időt töltöttem ott. Rokonaim közül sokan élnek Szekszárdon illetve a közelében. Ugyanakkor azt is el kell, hogy mondjam, hogy a fél Földet körbekóstolva egyértelművé vált számomra, hogy a szekszárdi borvidék egy igazi ékszerdoboz, s bár a világ még nem ismeri, de fantasztikus borokat lehet itt találni.

Mit ad, és mit vesz el az Ön életéből a borokkal való foglalkozás?
Kezdjük a kérdés azon részével, hogy mit vesz el? Azt, amiből a legkevesebbel rendelkezik egy ember. Időt. Mit ad? Nagyon sok mindent. Alkotást, találkozásokat, sikert, örömöt, a természettel való együttélést, szoros emberi kapcsolatokat, persze ezzel együtt bosszúságot, egyre több ősz hajszálat is. Mégis szeretünk a borral foglalkozni.

A családja támogatja, vagy inkább egy időrabló hóbortnak tekintik?
Természetesen támogatást kapok. Nem tudom, hogy ezt valaki tekintette-e valaha is hóbortomnak, de az biztos, hogy én nem. Az első perctől tudatosan haladtam előre, építgettem a borászatot. Persze sokan, kérdezték, vagy egyszerűen rám sütötték, hogy ez hobbi. Nem az. Ez vállalkozás, döntésekkel, felelősséggel. Lehet-e hobbinak tekinteni valamit, ahol néha tíz ember bérét kell a hónap végén kifizetnem, hiszen ebből él a családjuk. Ugyanakkor eszembe jut néha Örkény mondása arról, hogy mindennap külön öröm számára, hogy azért fizetik, amiért ő is fizetne, csak hogy csinálhassa.

Mi a szépsége és mi a nehézsége ennek a szakmának?
Szépsége részben az alkotás öröme, részben a fogyasztók pozitív visszajelzése. Öröm, amikor keresik a boromat, öröm, amikor valaki azt mondja, hogy ma már csak szekszárdit iszom, öröm, egy szekszárdi lakos eljön a pincémbe, s a Bikavér Selectionből négy kartont vásárol. Szépsége, hogy minden évjárat más, ezer apró dolgon múlik a siker, s mindent jól kell megoldani. Nehézsége, hogy sokan beszélnek a borról, mint nemzeti értékről, de rengeteg adminisztráció terheli a borászatokat, a szakemberképzés néhány területen nem megoldott.

Melyik a kedvenc saját bora? ...és miért?
Mindegyiket szeretem, de mindegyiket másért és máskor. A rozé boraimat szívesen iszom bármilyen tészta- vagy halételhez. A Bel Canto kvaterkázós, beszélgetős bor. A Doppio a két cabernet-vel elmélyülést igényel. Ünnepre- bár én mindennap megkóstolnám - a csúcsborunk, a Primus kerül az asztalra. Ha selymes, lágy, de élettel teli bort kívánok, akkor a Tsokoláta vagy a Cabernet Franc Selection kerül a pohárba. Apámmal Bikavér Selectiont kortyolunk vagy Kadarkát. Ő is szekszárdi borokon nőtt fel.